2012 Donovalyban

Ebben az idényben háromszor is voltam Donovalyban síelni. Januárban két napot és februárban 5 napot. Márciusban 3 napot. Ugyanott laktunk, mint egy évvel ezelőtt. A januári úton napsütésben indulunk és a helyszínen hideg volt és fújt a szél, de jó volt.

A februári sítábor előtt esett vagy fél méter hó ott és újra eleredt, amikor elindultunk haza. Ekkor már merészek voltunk és felmentünk 1380 m-re, a Nova Hola csúcsra is két napot. Felejthetetlen élmény és jó erős pálya. Összesen 5-ször hatszor jöttem le és jó néhányszor estem, a jeges szakaszon. Ezen a részen a léc élével kell fékezni és néha nagyon gyorsan fordulni, mert keskeny a pálya. Többször megálltam pihenni.

Az indulás napján hajnalban elkezdett havazni s ez egész nap tartott. Délelőtt még kimentem a pályára, a mély hóba síelni. Délben elintultunk haza és a 200 km-es távolságot majdnem 7 óra alatt tettük meg.

Márciusban lucskos havon, buckás pályákon, de jót síeltünk. A Nova Hola kötelező programként megvolt és kihívás volt.

Itt van egy panorámakép:

Panorámakép a Nova Hola pályáról

Sorrend: Szűrő:
IMAG1549
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 14
Legutóbbi megtekintés: 2017.04.30
Leírás
IMAG1549
Méret: 225 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1550
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 27
Legutóbbi megtekintés: 2018.01.24
Leírás
IMAG1550
Méret: 118 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1552
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 23
Legutóbbi megtekintés: 2018.06.19
Leírás
IMAG1552
Méret: 135 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1553
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 10
Legutóbbi megtekintés: 2018.01.24
Leírás
IMAG1553
Méret: 138 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1554
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 49
Legutóbbi megtekintés: 2018.04.21
Leírás
IMAG1554
Méret: 81 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1557
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 35
Legutóbbi megtekintés: 2018.04.21
Leírás
IMAG1557
Méret: 158 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1562
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 19
Legutóbbi megtekintés: 2019.03.17
Leírás
IMAG1562
Méret: 128 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1563
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 28
Legutóbbi megtekintés: 2019.03.16
Leírás
IMAG1563
Méret: 184 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1564
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 188
Legutóbbi megtekintés: 2019.03.15
Leírás
IMAG1564
Méret: 259 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1565
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 185
Legutóbbi megtekintés: 2019.03.19
Leírás
IMAG1565
Méret: 243 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1566
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 19
Legutóbbi megtekintés: 2019.03.16
Leírás
IMAG1566
Méret: 244 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1567
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 185
Legutóbbi megtekintés: 2019.03.18
Leírás
IMAG1567
Méret: 165 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1568
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 17
Legutóbbi megtekintés: 2018.06.19
Leírás
IMAG1568
Méret: 255 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1572
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 20
Legutóbbi megtekintés: 2018.12.18
Leírás
IMAG1572
Méret: 175 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1574
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 25
Legutóbbi megtekintés: 2018.12.18
Leírás
IMAG1574
Méret: 136 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1575
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 21
Legutóbbi megtekintés: 2018.12.18
Leírás
IMAG1575
Méret: 199 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1576
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 21
Legutóbbi megtekintés: 2018.12.18
Leírás
IMAG1576
Méret: 120 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1629
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 28
Legutóbbi megtekintés: 2019.03.18
Leírás
IMAG1629
Méret: 196 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1630
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 172
Legutóbbi megtekintés: 2019.03.08
Leírás
IMAG1630
Méret: 138 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1632
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 37
Legutóbbi megtekintés: 2018.12.18
Leírás
IMAG1632
Méret: 170 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1635
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 24
Legutóbbi megtekintés: 2019.03.16
Leírás
IMAG1635
Méret: 232 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1638
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 183
Legutóbbi megtekintés: 2019.03.16
Leírás
IMAG1638
Méret: 171 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1641
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 22
Legutóbbi megtekintés: 2019.03.19
Leírás
IMAG1641
Méret: 197 Kb
Last modified:
2012.02.18
IMAG1642
Szavazat: -
  

Last vote: Ismeretlen
Megtekintés: 23
Legutóbbi megtekintés: 2018.12.18
Leírás
IMAG1642
Méret: 203 Kb
Last modified:
2012.02.18

A szállás weboldala

A szállás a Google MAPS-on:


Nagyobb térképre váltás

Donovaly weboldala