Tanítás, webfejlesztés, programozás, informatika, rock zene

Számomra mindig is vágyott dolog volt a síelés, de csak nagyon ritkán volt alkalmam 2010 előtt síelni. Az ezzel kapcsolatos történetem itt van: Síeléseim története

Már elsős koromban kitűntem abban, hogy tudtam számolni és viszonylag folyékonyan olvasni, mert óvodás koromban már nem csak nekem olvastak fel, hanem én is olvastam lefekvés előtt meséket. Engem mindig minden tantárgy érdekelt. Ez a tulajdonságom megmaradt középiskolás korom végéig. Harmadikos koromban félévig 4,7-4,9-es átlagom volt, mert mindenből kiválóan szerepeltem, de az írásom szimplán ronda volt. Köszönhető a balkezességemnek - elkentem az írást - és talán a ifjúságomnak is.

Anyukám a Budapesti Történeti Múzeum gazdasági vezetője, korábban gondnoka volt, nagy ember. Minden kiállítás lebontása után a lebontott faanyagot felajánlotta az általános iskolánknak - ahova egyébként a bátyám is járt - ilyen módon nekem mindig volt egy kis hátszelem.

Már a Szerémi soron laktunk és a Budafoki út túlsó oldalán oldalán lévő óvodába jártam. Talán 4-5 éves lehettem, amikor egyszer a nap végén mindenkiért eljöttek a szülei én pedig ott üldögéltem és nem jött értem anyukám. Eluntam magam és kicsit aggódtam is, hogy mi lesz velem, mert nem jönnek értem. Mivel okos gyerek voltam és tudtam, hogy hogyan kell hazamenni, ezért gondoltam egyet és kimentem az udvarra, ki a kapun és elindultam haza.

Az általános iskola után a József Attila Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Szerettem odajárni, mert haladó, liberális szellemű iskola volt, ráadásul fizika tagozatra jártam, amit szerettem. Úgy érzem, hogy jó Alma Mater volt számomra és számunkra.

Nem voltam egyszerű gyerek. Alsó tagozatos koromban kicsit elgondolkodó és okos gyerek voltam - ahogyan emlékszem rá. Felső tagozatban is jó voltam szinte minden tantárgyból, és majdnem kitűnően tanultam, bár életemben csak egyszer voltam kitűnő, harmadikban, aztán soha többé. Nem voltam verekedős gyerek, de azért nem hagytam magamat, ha éppen arra került a sor.

Mindig is utáltam az egyenruhás szervezeteket. Ez volt kisdobos, úttörő és katona koromban is. Nem szeretem, ha valaki parancsokat osztogat nekem.

A Szerémi soron volt egy nagy játszótér, ahol a környék kisebb-nagyobb gyerekei sokat játszottak. Egy alkalommal már volt rollerem és lementem a rollerrel a játszótérre játszani. Ahogyan az lenni szokott a játékaimat szanaszét hagytam és elmerültem a többi gyerekkel való játékban. Egy idő múlva haza akartam menni és láttam, hogy a rolleremnek hűlt helye. Egy kicsit eltörött a mécses, ezért körülnéztem és láttam, hogy egy bicikli hever szabadon. Odamentem és azt mondtam magamban, hogyha már ellopták a rolleremet, akkor hazaviszem a biciklit.

Talán tizenhat éves voltam és nagyon magányos. Az általános iskola után a József Attila Gimnázium ma úgy mondanánk, tizedikes tanulója voltam. Az osztálytársaim már mind bandáztak és volt egy olyan mag, akihez szerettem volna tartozni, természetes módon. Ők voltak a menő rockerek - legalábbis én így láttam. A társaságban az egyik srác Laci akkor már gitározott egy iskolai zenekarban, amibe én is bekerültem később és több menő arc is volt köztük, többek között Gyuri, akinek a bátyja ugyanabban a bandában basszusozott.

A sportot életünk szerves részének kell tekintenünk. A sport örömet okoz, közösségi elfoglaltság, és az egészség megőrzésének fontos eleme. A 2000-es években intenzív sportolásba kezdtem. Fociztam is, de a térdeim nem bírták a terhelést a kemény pályán és lelassultam.

A figyelmem a tenisz irányába fordult. Egyetemista koromban ütögettem, de aztán nem volt partnerem, míg 2000 környékén bevettek egy csapatba és pár év alatt elfogadhatóan kezdtem játszani az ő szintjükön. 2015-től elkezdtem edzőhöz járni.