A weboldalak ergonómiája

Vannak felmérések, melyek szerint a felhasználóknak csak 42 százaléka találja meg az interneten, amit keres, és az ott vásárlók 62 százaléka feladja a keresést a vásárlás előtt. Miért tántorodnak el a látogatók?

Milyen legyen az optimális betűméret, a képek és a szöveg aránya egy honlapon?

A kisebb cégek a weboldaluk hatékonyságát a cég vezetőinek, munkatársainak véleménye alapján döntik el, pedig az oldal hatékonyságát a látogatottság dönti el. A kettő nem ugyanaz? Nem, éppen ezért szükséges bizonyos dolgokat betartani az oldalak tervezésénél.

Sebesség

A számítógép használók alapvetően a személyi használatú programokhoz vannak szokva, azoknak a válaszideje pedig meglehetősen gyors, 1-2 másodperc. Az internet használóit nem érdekli, hogy az internetes kapcsolat sebessége gyakran töredéke egy helyi hálózaténak, azt várják, hogy a megjelenő weboldalak sebessége hasonló legyen a lokális programokéhoz. Ehhez az szükséges, hogy az adott weboldal gyorsan töltődjön le, vagy legalábbis a letöltődés ideje alatt mutasson valami feliratot, amiből lehet következtetni arra, hogy a folyamat mikor ér véget. Célszerű tehát, ha az oldalaink kis méretűek, maximum 100-150 kbyte-osak.

A gyors eligazodás, kiemelés, tagolás

Használjunk olyan kifejezéseket, amelyek kellően szakmaiak, de mégis közérthetőek az átlagos, reménybeli látogató számára. legyen olyan rész, ahol a speciális kifejezéseket megmagyarázzák.
Az oldal legyen olyan, hogy az oldal gyors végiggörgetésével is megértse és megtalálja a felhasználó az általa keresett információt.
A weboldal legyen tagolt. Ne legyenek hosszú bekezdések, mert a látogatók nem olvassák végig, megijednek az információ mennyiségétől.

Navigáció

A weboldalon mindenhol elérhetőnek kell lennie a navigációnak.

A három kattintás

Három kattintásnál ne legyen több az az útvonal, amíg egy felhasználó eljut a céltartalomig. Az oldalakat úgy érdemes összekötni, hogy az érdeklődők a kattintás után azt kapják, amire a felirat alapján számítanak.

A tipográfia

Fontos, hogy olyan színeket és grafikai elemeket használjanak a Fejlesztők, amelyek ráirányítják a látogatók figyelmét a megfelelő linkekre és kulcsszavakra. Általában érdemes világos vagy fehér háttérrel fekete, vagy sötét színű betűket használni. A címsorok legyenek nagyobbak, az átlagos betűméretnél és. Ha nincsenek különleges követelmények a betűkkel kapcsolatban, akkor használjunk Arial betűtípust, mivel a talpas betűket a monitoron nehezebb olvasni.

Egy oldalon maximum háromféle betűméretet használj - főcím, alcím, átlagos szöveg felosztással.

A fontos dolgok legyenek a leggyakrabban nézett területeken

Vizsgálatok bizonyítják, hogy a weboldalak nézői először az oldal bal felső részét tekintik meg és csak utána térnek át az oldal többi részére, tehát a legfontosabb információnak ott kell lennie.

Akciós linkek

Amikor egy cselekvésre akarjuk rábírni a látogatókat fontos, hogy ne csak általános "kattinson ide" jellegű linket helyezzünk az oldalakra, hanem a konkrét feladatot jelöljük meg úgy, hogy "rendelje meg" vagy "iratkozzon fel".

A képek és a szövegek aránya

A céges weboldalakon vannak néha animációk, látványelemek. Azokon az oldalakon, ahol konkrét cselekvést akarunk elérni, ahol információt akarunk közölni ne legyenek izgő-mozgó látványelemek, animációk, mert elvonja a figyelmét a látogatóknak.

A képek általában figyelemfelkeltők és segítik a megértést, de a sok kép szétszórja és elvonja a figyelmet a lényegről és akadályozza a felhasználót a lényeg megtalálásában. Gyakori, hogy egy oldalon ott van az információ, de a látogató mégsem találja meg, az oldalon lévő sok figyelemelterelő látványelem miatt.

A szöveg tartalmazza a látogatók számára hasznos információt. A szöveg legyen tömör, lényegre törő.

A szöveg keresőbarát legyen, azaz olyan kifejezéseket használjunk az oldalunkon, amely a hétköznapi életben is előfordul, mert azt a kifejezést fogják használni a keresőkben is.

Fordított piramis

Az amerikai újságírásban régen alkalmazott elv. A lényeges információ legyen a szöveg legelején, míg a kevésbé fontos, elhagyható információ a közepén és a végén. A részleteket a hivatkozó linkek mutassák meg az érdeklődőknek.

Belső kereső, oldaltérkép

Egy website-on érdemes használni egy megfelelő belső keresőt - akár a Google által rendelkezésre bocsátott keresőfelületet, akár az adatbázis alapján működő keresőt - , egy oldaltérképet és a Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) lehetőségét.

A belső kereső egyértelmű találatokat adjon és a találatok különüljenek el egymástól. A keresőtalálatok linkjei egyenesen az információt tartalmazó oldalra mutassanak. Ha nincs megfelelő találat, akkor a keresőfelület kínálja fel a további keresési lehetőséget.

A segítségnyújtás és a tájékoztatás mellett a jól megszerkesztett GYIK ügyfélszerző funkciót is elláthat.

A vállalati webszájt "otthoni" tesztelése

Ha megfelelően nagy a tét, akkor hivatásos tesztelőket keressünk, de ha az oldal büdzséje nem engedheti meg, akkor válasszuk a Card Sorting-nak nevezett vizsgálatot. Ennek lényege, hogy a célközönségnek megfelelő 8-10 embert keresünk ismerősök, munkatársak és a környezetünkben lévők közül. A weboldalon található címsorokból és kattintható linkekből kártyákat készítünk és a választott emberekkel létrehozatjuk az általuk logikusnak és ésszerűnek tartott felépítést.

Meg fogunk lepődni, hogy az egyes személyek mennyire eltérő logika alapján közelítik meg a problémát, de mindenképpen azokat a felépítéseket célszerű azután követni, amelyet a legtöbben használtak.

Az sem mindegy, hogy az egyes felhasználóknak mennyi ideig tartott a rendszer összeállítása.

Gyakori, hogy a fejlesztők és a cég belső emberei által jónak tartott oldalfelépítés a külső felhasználók számára teljesen logikátlan.