BIOS leírás 2.

A folyatásban a BIOS megújításával, frissítésével (update) foglalkozunk. Elsősorban arról lesz szó, miért is van szükség erre. Majd pedig arról szólunk, miként is kell ezt végrehajtani.

Több oka is van annak, miért kell a BIOS-ban tárolt adatokat frissíteni. Soroljuk fel őket.

  • Új hardverek megjelenése. Mivel a fejlődés folyamatos, napról napra egyre több hardver jelenik meg, melyek a korábban kifejlesztett hardverek alapjaira épülnek. Mindezek ellenére a BIOS gyártói nem képesek előrelátni a fejlődés lehetséges irányait, ezért gyakran előfordul, hogy például a legújabb típusú adattárolót (HDD-t) a BIOS nem képes helyesen működtetni.
  • Új szoftverek megjelenése. Ez az aspektus leginkább a Windows 95 megjelenése után lett egyre nyilvánvalóbb, s a Plug-and-Play technológián alapul. A Plug-and-Play megfelelő működéséhez szükség van arra is, hogy azt a BIOS is támogassa.
  • A számítógép lehetőségeinek maximális kihasználása. Egyes BIOS-ok nem képesek teljes egészében megvalósítani a legújabb chipset-ek által kínált lehetőségeket, ezért a BIOS frissitése pozitív kihatással lehet a PC működésére is.
  • A konfigurálás lehetőségeinek kiszélesedése. A BIOS megújítása lehetővé teszi a számítógép elemeinek paraméterenkénti beállítását. Például a BIOS legújabb verzióiban a PC BIOS által történő ellenőrzésének sok új funkciója jelent meg (h?mérséklet, a processzort h?t? ventilátor forgási sebessége stb.).
  • A BIOS-ban esetlegesen meglévő hibák kiküszöbölése. Általában az olyan alaplapok BIOS-a, melyek az Intel-processzorokat támogatják, rendelkeznek ún. BIOS Update lehetőséggel, ami lehetővé teszi a számítógép minden egyes újraindítása során a processzor mikrokódjainak megváltoztatását. Ennek köszönhetően kijavíthatók mindazok az apróbb hibák, melyek a fejlesztés során keletkeztek.

Annak érdekében, hogy megvalósítsuk a BIOS frissítését, mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, milyen alaplappal rendelkezünk. Továbbá meg kell tudnunk a BIOS verziószámát, le kell töltenünk a BIOS gyártójának web-lapjáról a szükséges újításokat, valamint azokat a programokat, amelyek elvégzik a BIOS megújítását.

Próbáljuk meghatározni, milyen alaplap áll rendelkezésünkre: ki a gyártó, mi a neve, mi a verziószáma? Ezeket az információkat általában megszerezhetjük anélkül is, hogy fel kellene nyitnunk a számítógépet. Ehhez mindössze a PC indítása során a képerny? bal alsó sarkában megjelenő feliratot. Használhatjuk a Pause billentyűt is, hogy megállítsuk az indítás folyamatát, míg lejegyezzük e sort.

A BIOS verziószáma a képerny? bal felső sarkában jelenik meg.

Például az AWARD BIOS ilyen azonosító jelet jeleníthet meg:

10/05/2002-8363- 686B-6A6LMA19C-3R

Minket a 9 jelből álló számsor érdekel - (6A6LMA19C). Az Első 6 jel (6A6LM) a chipset típusát határozza meg, a következő két jel (A1) az alaplap gyártójára utal, az utolsó betűpár (9C) pedig az alaplap modelljét jelöli. Az alaplap gyártójának a beazonosítása a lentebb található táblázat alapján történik. A mi esetünkben az utolsó előtti jelpár (A1) arra utal, hogy a táblázat adatainak értelmében a mi alaplapunk gyártója az Abit.

A gyártók kódjai

Az AMI BIOS-t illet?en, ebben az esetben a legegyszerűbb megoldás egy speciális program használata, amely az előbbihez hasonló típusú információ megszerzését teszi lehetővé: AMI Motherboard ID Utility v1.2 (42??).

Ha lehetőség van felnyitni a számítógépet, akkor az alaplap beazonosítása a felirat alapján történhet, ami általában a PCI slot-ok között található.

Lényegében mi is a BIOS frissitésének folyamata?

A Flash memória alkalmazása, amely lehetővé tette, hogy program segítségével változtassuk meg az ilyen memória tartalmát, nagyban leegyszerűsítette a BIOS megújításának folyamatát. A számítógépet MS-DOS üzemmódban újraindítjuk a rendszerlemezről, amely a rendszerfájlok mellett a BIOS megújításához szükséges programokat is tárolja, valamint azt a fájlt is, amelyik a megújult BIOS-t tartalmazza. Ezek után futtatjuk a segédprogramokat. Az összes többi változtatás már a felhasználó közreműködése nélkül történik.

Tegyük fel, hogy már előkészítettük a rendszerlemezt. Meg kell említenünk, hogy ezt a lemezt formázni kell az operációs rendszer szokványos megoldásai segítségével, majd le kell ellenőrizni, nincsenek-e rajta hibás területek. Ezután meg kell keresnünk a gyártó web-oldalán a BIOS felújított verzióját. Alaposan át kell tanulmányoznunk a segédprogramokat, melyek a BIOS megújítását végzik. Ez ugyanis segít abban, hogy elkerüljük a lehetséges kellemetlenségeket.

Mielőtt megkezdjük a BIOS frissítését, a PC-t fel kell erre készíteni.

először is, állítsuk vissza a BIOS-t a gyári beállításokra.

Másodszor, ki kell kapcsolni a Flash BIOS Protection-t. Néha át kell kapcsolni egy speciális kapcsolót, amely engedélyezi, illetve tiltja a Flash BIOS használatát.

Harmadszor, ki kell kapcsolni a BIOS cach-ét, a Video BIOS cach-ét, a memória árnyékolásának funkcióját, valamint az energiatáplálás vezénylését.

Negyedszer, ami nagyon fontos: gy?z?djünk meg arról, hogy ahhoz a fali csatlakozóhoz, amelyikből a számítógép energiaellátása történik, nincs más fogyasztó csatlakoztatva.

A hálózat feszültségingadozásai ugyanis a PC újraindítását eredményezhetik.

És végül, lehetőség szerint biztosítsa a számítógép számára a folyamatos energiaellátást. Ennek érdekében használjon például UPS-t. Még egyszer kihangsúlyozzuk: a BIOS megújítása során a számítógép kikapcsolása (ugyanúgy, mint a hálózati feszültség ingadozása) beláthatatlan és visszafordíthatatlan következményekhez vezethet.

Arról, hogy miként kell lépésről lépésre végrehajtani a frissítés folyamatát, most nem fogunk beszélni. Az ehhez szükséges összes információt megtalálhatja a segédprogramokkal együtt a gyártó internetes portálján. Mindössze azt említjük meg, hogy miként lehet visszaállítani a megsérült BIOS-t. Ez egy valóban jelent?s probléma, de többféle megoldás is lehetséges. A megrongálódott BIOS-t hardver és szoftver segítségével is meg lehet javítani.

Az Első módszer

Egyes alaplapok speciális átkapcsolókkal rendelkeznek, melyek lehetőséget biztosítanak a BIOS visszaállítására. Figyelmesen olvassa el az alaplappal kapcsolatos leírásokat, és ha az alaplap rendelkezik ilyen átkapcsolóval, akkor a következő lépéseket kell elvégeznie:

1. Kapcsolja ki a PC-t.
2. Állítsa a Flash Recovery Jumper-t Recovery Mode állapotba.
3. Kapcsolja be, majd helyezze be a floppy meghajtóba azt a speciális lemezt, amelyik az ön alaplapjának a tartozéka.
4. Indítsa újra a számítógépet.

A BIOS visszaállítása során a képerny? sötét marad, mivel a Boot Block-ban nincs jelen a videorendszer azonosítójának a segédprogramja. A folyamatot kizárólag a lemezmeghajtó indikátorának villogása segítségével lehet kontrollálni. Amint a villogás abbamarad, a helyreállítás megtörtént.

1. Kapcsolja ki a számítógépet.
2. Állítsa vissza a Flash Recovery Jumper-t az előző állapotba.
3. Vegye ki a floppy-t a meghajtóból.
4. Kapcsolja be a gépet.

Második módszer

Ez a módszer azon a feltételezésen alapul, hogy a Boot Block nincs meghibásodva és a számítógép lehetőséget biztosít a floppymeghajtó használatára. A felhasználónak ebben az esetben a következő lépéseket kell megtennie.

Vegye ki a slot-ból a videokártyát (PCI vagy AGP). Minden ilyen műveletet természetesen kikapcsolt számítógépen kell elvégezni.

1. Helyezzen el egy bármilyen ISA-videokártyát és csatlakoztassa hozzá a monitort. Ha az ön gépén nincs ISA-csatlakozó, akkor, sajnos, ezt a módszert nem tudja alkalmazni.
2. Indítsa el a számítógépet a rendszerfloppy-ról. előtte azonban másolja fel erre a lemezre a BIOS segédprogramjait, valamint a BIOS programkódját tartalmazó fájlt. lehetősége van a program futtatására a lemezmeghajtóról, ha a Boot Block nem sérült.
3. Futtassa le a floppy-n található segédprogramot.
4. Indítsa újra a számítógépet.
5. Ha a helyreállítás sikeres volt, helyezze vissza a PCI vagy AGP videokártyáját.

Harmadik módszer

Abban az esetben, ha a Boot Block is sérült és az alaplap nem rendelkezik a BIOS helyreállításához szükséges megoldásokkal, akkor jöhet a következő megoldás. Annak érdekében, hogy helyreállítsa a megrongálódott BIOS-t, szüksége lesz egy hibátlan alaplapra, BIOS-ra és egy chipset-re. Akár ugyanazon gyártó chipset-jét is használhatjuk, csak más legyen a neve.

1. Óvatosan vegyük ki a "jó" alaplap csatlakozójából a BIOS chipjét (ezt megteheti egy vékony csavarhúzó segítségével). legyen nagyon óvatos! le ne törjenek a chip kivezetései.
2. Kössünk a chipre cérnát.
3. Helyezze el ezt a hibás alaplapon, de még ezelőtt óvatosan szerelje le a rossz BIOS integrált áramkörét. A chip csatlakozóit ne nyomja be teljesen az aljzatba, viszont legyen jó az elektromos érintkezés az aljzattal. Tesszük ezt azért, hogy a chipre kötött cérna meghúzásával bármikor ki tudjuk azt emelni az aljzatból.
4. A működ? BIOS a helyén van. Indítsa el a gépet a rendszerfloppy-ról. Ezek után óvatosan a cérna meghúzásával húzza ki a chip-et. Ajánlatos ezt úgy csinálni, hogy az általános vezeték (ground) kivezetése (Első sor, sorrendben utolsó kivezetés) a legutoljára legyen lekapcsolva.
5. Helyezze el az alaplapba a hibás BIOS-t, majd futtassa a Flash-memória programozására szolgáló segédprogramot. Ajánlatos a hibás BIOS-t úgy helyeznie az alaplap aljzatába, hogy az általános vezeték csatlakozója először csatlakozzék. Ennek érdekében a csatlakoztatás során kissé meg kell dönteni az integrált áramkört.

A további műveletek teljesen megegyeznek a korábban leírtakkal. Csupán az a különbség, hogy a BIOS régi verziójának megőrzése teljesen szükségtelen.

Negyedik módszer

A BIOS chipjének programozása során egy speciális megoldást is alkalmazhat. Ennek érdekében az illetékes szervizközponthoz kell fordulnia. Az esetek többségében ez a megoldás jóval megbízhatóbb, mint az előbbiek.