Ez a fogalom azzal kapcsolatos, hogy a színpadra felmenő előadóknak a hétköznapi emberhez képest olyat kell mutatni, amely sokak számára figyelemfelkeltő, érdekes és fontos. Ha nincsen figyelemfelkeltés, akkor a közönség nem figyel fel a produkcióra. Ha a produkció nem kínál olyat, amely leköti a hallgatóságot, akkor megunják és elmennek. Akkor is megunják a produkciót ha számukra nem fontos, hogy megnézzék, meghallgassák. Különösen több helyszínen lévő fesztiválokon lehet olyat látni, hogy egy zenekar játszik egy kisebb színpadon és a családon, barátokon kívül az emberek megállnak, majd továbbmennek. Ebben az esetben számukra érdektelen az esemény.
A jó produkció olyan, hogyha egy néző/hallgató odamegy a színpadhoz, akkor leköti és csak a műsor végén megy el onnan. Hogyan lehet ezeket teljesíteni?
Külsőségek
Egy produkció ma már nem csak a zenéről szól, hanem a látványról is. Tegnap láttam egy koncerten az alábbiakat: egy zenekar zúzós metált játszik, mindenki talpig feketében, szólnak a heavy akkordok. Az énekes frontember talpig feketében, baseball sapka a fején, rajta napszemüveg. A dobos hajpánttal, szintén rocker cuccokban. A basszusgitáros kicsit világosabb szerkóban, de láncok az övén, kissé tetovált, a karperecek rajta. Idáig rendben van, bár kissé eklektikus a zenekar képe. A másik gitáros - egyébként "a" szólógitáros - egy szürkés színű bő vászonnadrágban, kinyúlt barna-zöld pólóban, fehér tornacipőben és fehér zokniban. Teljes amatőrizmus. Nyilván ennek a gitárosnak ez a hétköznapi viselete, de ettől az egész produkció hiteltelenné válik.
A zenekar tagjai nem egyszerű emberek a színpadon. Olyan látványos, stílusos ruhákban kell fellépniük, amely kifejezi a produkció világát, a mondanivalót. Valami különlegeset kell adniuk, amitől a közönség nem csak hallgatja a zenét, hanem nézni is tudja a produkciót. A színpadon valami mást kell nyújtani.
Kapcsolattartás a közönséggel
Az elsődleges kapcsolattartás mindig az előadott szám, amelynek mondanivalója, érzelmi töltése szól a közönséghez. Hogy a tartalom és az érzelem eljusson, ezért az előadónak érthetően kell megszólalnia. Ez technikai és technológiai kérdés is, amelyet az előadás előkészítésekor kell megfelelően beállítani, de előadói stílus is.
Az előadónak szemkontaktusban kell lennie a közönséggel. A közönségnek éreznie kell, hogy egy-egy sor, mondat személyesen neki szól. Nagy koncerten persze nem lehet szemkontaktust tartani mindenkivel, de legalább az első sorokban lévőkhöz közvetlenül érdemes szólni. A nagy színpadokon az előadók gyakran elmennek a színpad egyik részére, lehajolnak és az első sornak énekelnek, majd átmennek a másik végére és ott ugyanaz teszik. Nagy koncerteken sokszor építenek kifutót, amely benyúlik a közönség közé és oda is bemennek az előadók. Vannak olyan esetek, mint például Bruce Springsteen egyik videoklippjében ( https://www.youtube.com/watch?v=129kuDCQtHs ), amikor egy lányt húz fel a színpadra és együtt táncolnak. Persze ez megrendezett jelenet volt, de maga a lehetőség érdekes, mert a teremben lévő összes lány beleképzelte magát ebbe a helyzetbe.
A kapcsolattartás módja a testbeszéd is. Az előadók a legkirívóbb eseteket leszámítva a közönséggel szemben állnak, szinte sohasem fordíthatnak hátat a közönségnek, csak ha azt valami különösen nem indokolja. Általában egyenesen állnak, kihúzzák magukat, ezzel is mutatva, hogy magabiztosak és a mondanivaló a mozdulatokban is kifejeződik.
A közönség az előadások alatt távol van a színpadtól, így az előadók apróbb megnyilvánulásait nem feltétlenül látja, veszi észre, ezért a megmozdulásoknak színpadiasnak kell lennie, enyhén túlzónak, nagy mozdulatoknak. Távolról ez a mozgás egyáltalán nem tűnik nagynak, csak mozgalmasnak érdekesnek.
A kapcsolattartás nem csak az énekes dolga, de elsősorban az övé. A zenekar többi tagjának is úgy kell léteznie és mozognia a színpadon, hogy amikor ráérnek hasonlóan kommunikáljanak a közönséggel. Ők is a show részei. A mozgásra a legalkalmasabbak a táncosok, ha vannak ilyenek. A hangszeresek közül a gitárosok azok, akik nincsenek feltétlenül helyhez kötve, így a kíséret alatt, vagy amíg a másik hangszeres szólózik nyugodtan járkálhatnak a színpadon. Járkáljanak is. A produkció énekesével összehangolva. Vagy vele együtt, vagy pont ellentétesen. Nagy színpadon gyakori, hogy az énekes elmegy a színpad egyik végére, míg egy gitáros elmegy a másikra, egymás tükörképeként dolgoznak.
Az is szokás, hogy két gitáros egymás mellé áll és együtt végeznek valamilyen mozdulatokat. Ez erősíti a nézőkben az összetartozás érzését. Előfordul, hogy a zenészek - főleg ha a megfelelő technika is megvan hozzá - játék közben kimennek a közönség közé. Ez is jó poén.
Szokták nekem mondani, hogy szóló alatt ne grimaszoljak. Bár ez öntudatlan, de egyúttal azt is tudatja a nézővel, hogy ami most történik fontos dolog. Van Halen például egyes szólók alatt a közönséget nézi és mosolyog. Ez egy másik megnyilvánulás.
Lényeges tehát, hogy a színpadon a számok alatt ne csak statikusan álldogáló zenészeket lehessen látni, hanem mozgó, változatos, érdekes színpadkép legyen.
A nem profi előadók gyakran elmulasztják azt a lehetőséget, hogy nem csak szövegeiken keresztül szólhatnak a közönséghez. A számok szünetében, a következő szám felkonferálása az a lehetőség, amikor az előre leírt dolgoktól el lehet és alkalmanként el kell térni, reagálni lehet a közönségre. Ekkor lehet begyakorolt, vagy spontán vicceket, mondókákat mondani. Az "üzenetet" erősíteni. Összekötni az előző szám gondolatiságát vagy érzelmeit a következővel. Felvezetni a következő számot. Bemutatni a zenekar tagjait. Vannak olyan produkciók, amelyben a konferáló ember nem az énekes, mert esetleg az ő személye nem annyira átütő. (P. Mobil - Shuszter Lóránt, vagy a Griff - Czverencz Ákos) Ilyenkor a zenekar másik tagja, esetleg egy showman végzi a feladatot, aki a számok alatt a látvánnyal foglalkozik, esetleg vokálozik. Lényeges, hogy a számok közötti átmenetek, szünetek is lekössék a nézőket és felkészítsék a következő számokra.