Vasárnaptól nem lehet piálni vezetés előtt, mert ha elkap a rendőr és kicsit is más színű lesz a szonda, akkor rögtön ugrott a jogsi.
Az is nagyon mélyen a zsebébe nyúl, aki gyorsan hajt, mert az eddigi büntetési tételek dupláját, fogja fizetni egyes szabályszegésekre.
Ez jó, mert én nem részegen autót vezetni, nem szoktam átmenni a tiloson és mindig a megengedett sebességgel közlekedem, még akkor is, ha mögöttem fél méterrel egy nálam kétszer nagyobb autó villog és dudál. Sőt ilyenkor a belső tükröt is elfordítom és feljebb tekerem a rádió hangerőgombját, hogy ne lássam és halljam.
Ezekkel az intézkedésekkel csak egy baj van. Attól tartok, hogy jó itthoni módon lesznek eljátszva.
Valószínűleg a BMW-s illetve terepjárós kollégák, az egyenlőbbek, a mindenkin átgázolók és az országgyűlési képviselők (akik sikeresen eljátszották a társadalom bizalmát, úgy egy-az-egyben) kidumálják, lefizetik, megkenik és elhajtják a fakabátokat.
Az egyszeri emberek, akik általában a megadott korlátok között vezetnek, majd vörös ködöt látván azt mondják, ha a másiknak szabad, akkor nekik is, és belefutnak valami jó nagy pofonba, aztán nézhetik, ahogy a bérből és fizetésből elmegy a zseton a büntetésre és a jogosítvány újraszerzésére.
Ezek a büntetések nem fogják azokat visszatartani, akik (mai tapasztalataim):
Reggel XI kerületben a Baranyai út és Budafoki út sarkán (Skoda Octáviában üldögélő úr) nem adta meg az elsőbbséget, amikor jobbról be akartam kanyarodni, hogy munkába menjek.
A Gubacsi úton a villamost balról megelőzve - a villamosmegállóban állt - egy BMW előrement a lámpáig, szemben a forgalommal. (ha egy leszálló gyerek kilép a villamos mögül garantáltan repül pár métert és meghal)
Ha a Lágymányosi hídon az autóval az ember 90-100 között megy, mindig lesz egy autós, aki jobbról megelőzi vagy levillogja, ha a belső sávban megy, igaz 70-es tábla van ott.
A Nagykörút és az Üllői út sarkán a Zöld lámpánál elinduló autós jól teszi, ha nem siet, mert gyakran ekkor még átsuhan egy autó keresztben.
A záróvonalat átlépő és a továbbhaladást akadályozó, az utolsó percben besoroló ügyeskedőket sem fogják feltartani a rendőrök és büntetik meg őket, még akkor sem, ha erőszakosan, akár veszélyhelyzetet is okozva sorolnak be.
Ha ezeket az autósokat is elkapják, leeszik több százezerre, elkobozzák a jogsijukat, akkor azt mondom, hogy rendben van.
Frissítés!
Jó pár évvel a bejegyzés írása után elindult a pofátlanítás sorozat, amelynek kapcsán civil autókban ülő rendőrök vadásszák le a pofátlan autósokat. Megjegyzem, ma már mindennapos, hogy motorosok a járdán vagy a gyalogátkelőn közlekednek. Rájuk is ráférne egy kis pofátlanítás.