A sípályák nehézség szerint osztályozva vannak mindenhol.
Az alábbi leírásban a 100% = 450-ot jelent!
Zöld pálya
A legkönnyebb a zöld pálya, az szinte nem is lejt. Ezen próbálkoznak a kezdők.
0-110 azaz 0-20%-os lejtés.
Kék pálya
A kék pályáknak már van lejtésük, de egy-két nap síelés után már itt is csúszkálhatnak a kezdők. A kék pályák viszont gyakran nehezebb pályáknak a kifutó részei, azaz előfordul az, hogy azon nagyobb sebességgel jobb tudású síelők jönnek lefelé.
11-170 azaz 20-30%-os lejtés.
Piros pálya
A piros pályákon való lejövetelhez már komoly gyakorlat szükséges. Előfordul nagyobb pályarendszerek esetén, hogy a piros pályákat nem minden nap teszik rendbe.
17-240 azaz 30-45%-os lejtés.
Fekete pálya
A fekete pályák embert próbálók lehetnek. Meredekek, esetleg jegesek buckásak. Sokszor keskenyek, meredekek, jegesek. Ilyenkor óvatosan kell közlekedni rajtuk. Még a gyakorlott síelők is óvatosan mennek az ilyen pályán.
240-tól azaz 45%-os vagy annál nagyobb lejtés.
Ratrakolt pálya
Általában az esti pályabezárás után elindulnak a ratrak gépek, amelyekkel újra használhatóvá teszik a sípályákat. Ilyenkor a pályán végigmenő gép elsimítja a síelők által nap közben összetúrt havat, aminek eredményeként sima, egyenletes, kemény hófelület alakul ki. Az este leratrakolt pálya éjszaka megfagy egy kicsit és a kezelt pálya hava reggel sima, esetleg kicsit jeges, jól és gyorsan síelhetővé válik.
Normális pálya
A normális, nem túl meredek pályák a nap előrehaladása során egyenetlenné válnak, itt-ott kisebb hóbuckák alakulnak ki, de alapvetően közepes sebességgel végig lehet rajtuk menni. Ha nap közben a hőmérséklet 0 fok fölé megy, akkor a hó kicsit megolvad, kásássá válhat. Akkor nem csúszik annyira és könnyebben válik buckásabbá, azaz rosszabbul síelhetővé. A zöld és a kék pályák ennél rosszabb állapotba nemigen kerülnek. Ha nap közben a hőmérséklet nem megy 0 fok fölé, akkor a hó kemény és jól síelhető marad.
Jeges pálya
A pályák használódásának egyik az eredménye a jeges pálya. Általában a pálya meredekebb részein alakulnak ki jeges szakaszok. Ezeken a helyeken a fékezés miatt a síelők és a deszkások lekotorják a havat, és ha a hőmérséklet 0 fok alatt marad a puha hó alatt kijegesedik a pálya. Jeges lehet még a pálya reggelenként is, mert este ratrakolják a pálya felületét. A gyakran kissé olvadt, esetleg kásás hó éjszaka megfagy kicsit göröngyössé és jegessé válik. A jeges pálya jobban csúszik és nehezebb rajta fékezni. A jeges pályán persze nem tükörjeget kell érteni, mint a korcsolyapályán, hanem olyat, amelynek a közepén kevés hó van, de a pálya szélén szinte mindig van egy kis hó, mert a deszkások és az amatőrök inkább a pálya közepén fordulnak. Ha a síelő kimegy a pálya szélére és ott fordul, akkor havat fog, ami lelassítja a lécet. A jeges pályán, ha egyenletes a pálya felszíne érdemes gyorsan átsíelni, majd egy kevésbé meredek szakaszon lefékezni.
Nem régen történt velem olyan, hogy egy jeges pályán mentem lefelé keresztben állt a lécem a lejtőn és így is csúsztam lefelé. Csak arra koncentráltam, hogy ne essek el. Ekkor kimentem a pálya szélére, ahol volt hó és ott fékezve fordultam. Így tudtam zakó nélkül lemenni a pályának ezen a szakaszán.
A buckás pálya
A síelők illetve a hódeszkások a síelés során a pálya felszínén lévő havat kotorják, aminek eredményeként a pálya egyes részei kijegesednek, más részeken pedig összegyűlik a hó, kisebb-nagyobb buckákba. Mivel a síelők majdnem mindig a buckák aljánál fordulnak, ezért mindig ugyanoda tolják a pályán lévő havat, így a hóbuckák egyre magasabbak lesznek. Minél meredekebb és keskenyebb a pálya a síelők annál gyakrabban és intenzívebben fordulnak és fékeznek, ezáltal a buckásodás mindig a keskeny és meredek pályákon alakul ki a leginkább.
Ha ráadásul a pálya meredek is, akkor előfordul, hogy egyes részein magas buckák lesznek, míg más részei jegesekké válnak. Az ilyen pálya komoly kihívást jelent. A piros és a fekete pályák lehetnek ilyenek.
A frissen kezelt pályák általában dél körül, kora délután kezdenek el buckásodni, attól függően, hogy nap közben hányan és hogyan síeltek rajta.
Egy kék jelű pálya is válhat nehézzé, ha nap közben buckássá vált.
A buckás pálya esetén a síelőnek arra kell vigyáznia, hogy a pálya egyenetlenségeit a térdeivel kell kiegyenlítenie és ez fokozott terhelést jelenthet számára. Ha a pálya egyenetlenségei kialakulnak, akkor pedig a váratlan hóminőség változás okozhat gondot. A nem várt mélyülés, a hirtelen jeges pálya, stb...
Az idei síeléseim egyik pályája egy meredek lejtőben végződött, aminek a bal oldala meredekebb volt, mint a jobb oldala. Mivel a kevésbé meredek oldalon mennek a gyengébb síelők, így az az oldal lett buckás, egyúttal jeges is. Ezen úgy lehetett ésszerűen lemenni, hogy a pálya jobb oldalán indult az ember. Két három cikk-cakk után át kellett menni a meredekebb oldalra, mert ott viszont sima volt a hó és ott nagy íveket véve le lehetett döngetni. A száz méteres szakaszon kb. 80 km/h-val lehetett az alján menni. Persze utána a lankás részen kellett fékezni is.
Szűz hó, mély hó
A sípályák kezelt pályái általában jól megtanulható technikákat igényelnek. Más a helyzet, hogyha a síelő nem kezelt pályára téved vagy lemenve a pályáról egyszerre nem kezelt hóban találja magát.
Az utóbbi időben két alkalommal kerültem le a pályáról
Egyik alkalommal mentem le egy piros pályán és a pályán keresztbe elállták az utamat. Csak úgy tudtam az ütközést kikerülni, ha lementem a pálya melletti hóra, amely hála a jó égnek ugyanolyan jellegű volt, mint a kitűzött pálya, csak nem volt kezelve. Kicsit jeges, kicsit egyenetlen volt, de végig tudtam menni rajta esés nélkül és végül vissza tudtam menni a pályára is.
A másik alkalommal egy fekete pályán jöttem le, amelynek az utolsó száz méterét takarítottam meg úgy, hogy a pályáról balra szinte vízszintesen letértem és egy enyhébb lejtőre tudtam kisíelni. A nehézség ekkor is az volt, hogy a pályán kívül a hó jeges volt, csak két nyom ment egymás mellett és egyenetlen pálya volt, ráadásul ezen a szakaszon nem is lehetett fékezni.
A mély hóban másképpen kell síelni, mint a kezelt pályán. A mély hóba a síléc belemerül, ezért arra kell vigyázni, hogy siklás közben a síléc eleje felszaladjon a hó tetejére, azaz a súlypontot hátra kell helyezni. Nehéz szlalomozni, illetve ha kell szlalomozni, akkor bizony ugrani kell, illetve lassabban lehet fordulni, mint a kemény pályán.
Szűz hónak nevezik azt, amin még nem járt síelő. Ez egyúttal mély havat is jelent. Ha a mély hóban elesik a síelő, akkor gyakran olyan mélyre merülhet, hogy komoly erőfeszítéssel tud csak kievickélni belőle.
Lucskos pálya
A síszezon végén az olvadó pálya külön kategória. Általában a hőmérséklet 5-10 fok is lehet és olvad a hó. Ilyenkor a pálya felszíne vizessé válik. A hó tapad, kevésbé csúszik és ha elesünk, akkor gyorsabban átázik a ruhánk. Előfordulhat, hogy a pályán kis patakok folynak keresztül. A sípályáknak ebben az állapotában gyakran előfordul, hogy a pálya egyes részein kikandikál a föld a hó alól, sziklák vannak a hófelület közvetlen közelében, esetleg kavicsok, fűcsomók állnak ki. Ezekre az egyenetlenségekre vigyázni kell, mert a kikandikáló föld, fű lefékezi a lécet és esés lehet a vége. Ha kövek, sziklák állnak ki a hóból, akkor akár a sílécet is tönkretehetik, illetve lefékezéskor beverheti a síelő a fejét rajtuk.
Minden esetben, amikor ismereten pályán akarunk lemenni, a pálya tetején álljunk meg, vegyük szemügyre a pálya állapotát és csak az után induljunk a lejtőnek, hogyha tudjuk, hogy mi vár ránk. Én a hosszú pályákon az olyan szakaszok előtt mindig lelassítok, amely után meredekebb rész következik, hogy legyen időm megnézni, hogy mi is következik, hogyan kell majd síelnem.
A múlt évben estem egy nagyot. Reggel az első lesikláson frissen ratrakolt piros pálya meredek részén, viszonylag nagy tempóval mentem le. Akkor már három napja síeltem és úgy éreztem én vagyok a király! Ahogy csúsztam le a lejtőn, egy padkához érkeztem, ami előtt egy kicsit lefékeztem, hogy lássam mi vár a következő lejtőn rám. Nem álltam meg, hanem ráfordultam a lejtőre, ami tiszta volt és láttam a végét is. Miközben mentem lefelé nem vettem észre, hogy a hóban egy hosszanti árok van, amit fentről nem lehetett látni. Ebbe beleszaladt az egyik lécem és irányíthatatlanná vált. Estem egy nagyot, vagy 100 métert csúsztam le és végül megálltam. Nem tört semmi, de az eséskor a botok megnyomták a kézfejemet, ami még hónapokkal később is fájt. A tanulság: A padkán jobban le kellett volna fékezni. A sílécem rövid carling léc volt, ezért a szezon végére vettem egy hosszabbat, modernebbet, merevebbet. de ez egy másik történet.