A torzított hang minden esetben úgy jön létre, hogy a torzítóba bemenő jel túlvezérli az elektronikát és a kimenő jel nem lesz arányos a bemeneti jellel, hanem a csúcsok tetejét levágja az elektronika. A torzítóból kilépő hang jelnagysága limitált. Nem mindegy azonban, hogy a vágás milyen jellegű. Az alábbi képen láthatók a különböző torzítótípusok fizikai jellegzetességei:
Azok a torzítók, amelyek négyszög alakban vágják le a jelet (Hard Clipping) sokkal több felharmonikust tartalmazó hangot adnak ki. Ez a jellemző a heavy metal zenére. Az ilyen hang zizegősen szól. Ezt szokás fuzz-nak vagy distortion-nek hívni. Ilyen ha kemény vágást adnak a félvezetőkből áll egyszerű torzítók. Az ilyen hangnak nincs dinamikája.
Az elektromos gitárok korai éveiben az előerősítők túlvezérlésével hozták létre a torz hangzást (persze kényszerűségből, mert nem volt elég hangos a zene). Akkor az elektroncsövek alkották az erősítők fő részét. Az elektroncső vágása sokkal lágyabb (Soft Clipping) és ugyan a hang torz lesz, de nem tartalmaz felesleges felharmonikusokat. Ráadásul a hang erősségével változik a vágás jellege, ezért érzékenyebb hagzásokat lehet elérni vele. Ezt a fajta hangzást hívják piszkos (dirty) hangzásnak. Tipikusan blues és régi hard rock zenekarok használták.
A legegyszerűbb ilyen eszközt pár tranzisztorból vagy IC-ből, kondenzátorból és ellenállásból meg lehet építeni, azonban nem javaslom, hogy profi célra házilag barkácsolt torzítót használjunk a zaj és a dobozolás, továbbá a kapcsolók gyors elhasználódása miatt.
A professzionális eszközök esetén vannak beállítási lehetőségek, amelyekkel tág határok között lehet állítani a hangzást. A Boss termékén a kimenő hangerő (level) a hangszín (egy magas vágó) a torzítás mértéke (drive) és a szín (color) állítható. A szín az soft és a hard clipping közötti átmenetet állítja. Ez az eszköz a világ egyik leggyakrabban használt torzítója.
