A következő pár gondolat éneket tanulók személyes beszámolóit hallgatva ötlött fel bennem és lehet, hogy nem igazak, de érdemes velük foglalkozni.
Az énektanárok pályájuk kezdetén mindannyian azt gondolták, hogy belőlük nemzetközi hírű előadóművész lesz.
A sikeres énekesek általában nem tanítanak, hiszen művészi pályájuk túlságosan lefoglalja őket nem marad idejük tanításra. Ez alól csak nagy ritkán van kivétel. Amikor kiöregednek az előadói szakmából, gyakran, jobb híján magán-énektanári pályára adják a fejüket, hiszen a technikai tudásuk, gyakorlatuk, általában a tudásuk megvan hozzá - gondolják.
Az ilyen volt előadó művészek általában át tudják adni tudásuk egy részét. Vannak köztük azonban ösztönös tehetségek, akiket a tehetségük tette naggyá, de tanárnak nem biztos, hogy jók. Belőlük lehetnek azok az énektanárok, akik inkább alkalmasak mesterkurzusok tartására.
Vannak olyanok, akik kellő pedagógiai érzékkel, technikai és anatómiai tudással rendelkeznek az énekléssel kapcsolatos dolgokban - belőlük lehetnek jó énektanárok, akik a kezdőktől a nagyon magas szintig el tudják vinni a növendékeiket.
Vannak azonban elfuserált, sikertelen előadók, akik jobb híján énektanításra adják a fejüket és igazából a művészi pályájuk iránti sóvárgás tartja őket a ebben a pozícióban. Ezzel lehet a leggyakrabban találkozni. Nekem személyesen is van ilyen ismerősöm.
Ők általában jól vagy elég jól képzettek elméletben és talán jó vagy elég jó is a technikájuk, és talán van is pedagógiai érzékük, de...
...ők azok, akik a tanítás 45 perces órájából 20-30 percet a saját sikertelen pályájukból vett történetekkel töltenek és nem az éneklés technikáját, anatómiáját tanítják, hanem azokat az anekdotákat mondják el, amelyeket tapasztaltak. Gyakran az ilyen tanárok a korábban megtanult esetlegesen nem elég jó technikájukat erőltetik a tanítványaikra, a nem megfelelő előadásmódot adják át és így tovább...
A naiv tanítványoknak persze tetszik ez a bensőséges, a kulisszák mögüli kis eseteket taglaló előadásmód. Ettől úgy érzik, hogy beavatottak lettek. Ezek a tanárok gyakran a tanítványaikhoz foggal-körömmel ragaszkodnak és gyakran túlzott dicséretekkel halmozzák el őket. A pozitív megerősítés pedagógiai alapelv, de vannak esetek, amikor egy fiatal kezdőt inkább lebeszélni kell, mint rábeszélni hogyha nincs elég tehetsége.
A tanítványok dolga, hogy felismerjék az ilyen tanárokat és elmeneküljenek tőlük.
Ezeknek az énektanároknak inkább a kezdők tanítgatásánál lenne a helyük és nem magántanárként kellene dolgozniuk. Ha egy tanár és most teljesen általánosítok, legyen az ének, zene, tenisz, vagy más terület - nem ismeri fel a saját korlátait, akkor az tulajdonképpen rossz tanár. Szerintem a magánénektanárok között sok a rossz tanár.