A stúdiózás kicsit más műfaj, mint a koncert. A stúdióban véglegesen rögzített szám olyan, amit évek múlva is úgy hallgat az ember, hogy visszaemlékszik hol kötött kompromisszumot, hol rontotta el, mikor kellett volna másképpen csinálni. Szembesít magunkkal.
Tanúságként elmesélem egy élményemet a kilencvenes évek elejéről. Egy profi stúdióban egy akkor menőnek számító négy lányból álló énekcsapat felvételét hallgattam meg. A technikus tanulságképpen levette a zenét, csak az éneksávok maradtak elől és levett minden effektet és hangszínt a lányok énekhangjáról. Hamiskás, borzalmas nyávogást lehetett hallani a hangszórókból...
Akkor vagy szerencsés énekes, hogy amikor a stúdióba kerülsz addigra a zenészek és a zenészek legjobb barátja (a dobos) már feljátszotta a saját szólamát és a zenekarban valaki megírta a szöveget és a dallamot. Neked a stúdióra készen kell lenned az énekdallammal, legalábbis nagy vonalakban. Módosíthatsz, de már ne nagyon tedd. Nem baj, hogyha egy korrepetítorral gyakorlod a számot, mert meg fogja mondani, hogy mit lehet még csiszolni. Egy alkalommal csak egy számot énekelj fel.
A felvétel előtt énekeld be magadat. Ne cifrázd, ne akarj ekkor új hangmagasságokat elérni, csak legyél bemelegedve. Mikor bent vagy a felvevő szobában, felveszed a fülest, ezen keresztül fogsz hallani minden utasítást a technikusi szobából és a mikrofonon keresztül tudsz visszaszólni.
A technikusokkal úgy állíttasd be a fülesben szóló hangokat, hogy a zenének a számodra fontos részeit jól halld. Ez általában a dobot és valamelyik kísérőhangszert jelenti. A többit is halljad, de csak jelzésértékűen. Saját magadat a fülesben annyira kell hallanod, hogy ne a hallócsontokon keresztül hallgasd a hangodat - ezáltal a valódi hangodat hallod vissza, de ne üvöltsd túl a zenekar többi részét sem. Amikor a hangerők megvannak néhányszor gyakorold el a számot, hogy flottul menjen. Nagyon fontos, hogy a hangképzésed a lehető legpontosabb legyen. Közben a technikus kikever a keverőn valami olyan hangszínt a hangodra, amely illik az énekhangodhoz és a számhoz. Effekteket a felvételkor nem szokás használni és a hangszínekkel is ilyenkor óvatosan kell bánni. Korábban leírtam, hogy mi a teendő, ha az énekes hangja ilyen vagy olyan.
Amikor elindul a felvétel meg lehet próbálni egészben felénekelni a számot, de valószínűleg nem fog menni egyszerre. A jelenlegi digitális technikák alkalmasak arra, hogy akár versszakonként vagy soronként énekeld fel a zenét, de ezt nem szeretik a technikusok, illetve azt fogja mutatni, hogy nem vagy jó énekes, mert nem tudod a számot hibátlanul felénekelni.
Felvétel alatt ügyelj a megfelelő légzéstechnikára - sem kevés levegő - vékonyodó hang, sem sok, lihegő hang. Ügyelj a hangok pontos intonációjára, hangmagasságra, a hangsúlyokra, a ritmikára.
Ha úgy érzed, hogy elrontottad, állj meg, ne énekeld el a számot, mert az már nem lesz jó. Ha nagyon tragikus a technikus fog beszólni és állít le.
Ha úgy érzed, hogy sikeresen felénekelted a számot, akkor menj a lehallgató szobába és hallgasd vissza a felvételt. A gyakorlott énekesek az első pár hangból megállapítják, hogy amit tettek, azt jól tették-e. Legyél kritikus magaddal. Ha találsz olyan hangot, amit Te neccesnek érzel, akkor az necces is, nem maradhat úgy. Újra kell venni a részt. Akkor van pech, hogyha a teljes számot. Ilyenkor jön a megfelelő technika és újra lehet venni a megfelelő versszakot vagy sort. Ez felgyorsítja a munkát is, hiba esetén nem kell mindent elölről kezdeni. Ha van olyan rész, amely igénybe veszi a torkodat, akkor azt pihenés után, egy kis bemelegítést követően énekeld fel. Néhányszor próbáld meg, ha nem megy elsőre, utána pihenés és újra.
A felvétel során a mikrofon és az énekes szája között szokott lenni egy puffanó hangokat kiszűrő szűrő. Ennek a neve popfilter. A feladata a gyors levegőkiáramlással folyó hangok, B, D, P, T nagy levegőkiáramlásának és ezáltal a felvétel elrontásának megakadályozása. Ez kb. 10 cm-re van a mikrofontól. Ennél közelebbről tehát nem tud az énekes énekelni.
Az előadói stílus is fontos, ugyanúgy, mint koncerten. Itt is igaz, hogy ami élőben, akusztikus körülmények között, vagy a fürdőszobában énekelve elfogadhatatlan, lehet, hogy a stúdióban kifejezetten jó. Most nem arról írok, hogy a hamis, rossz intonáció a stúdióban jó lesz, hanem arról, hogy egyes hangi gesztusok, amelyek túlzásnak hatnak, visszatetszést keltenek a normális szituációban, a stúdióban érdekesen szólhatnak. Néhány ötlet.
Főleg a kezdő énekesek a szabályos szövegsorokat a zene sorainak megfelelően szabályosan kezdik el, és ütemre éneklik. Ettől az ének kissé robotszerű lehet. Ha olyan a zene, akkor trükközni lehet például:
Egy felütéssel előbb, vagy egy ritmussal később kezdi az énekes a sort.
Egy sort úgy fejez be, hogy a következő zenei frázisba belelóg a szöveg
Egy-egy szótagot, szót megnyom, súlyt adva a kifejezésnek
A sorok egy részét hadarja, máshol lelassítja a szöveg éneklését
A szöveget 4/4-es ütem esetén triolával énekli, azaz, mintha 3/4-es lenne az ének.
Ha két sor egymás után ugyanannak a gondolatnak a folytatása, akkor a két sort egybeénekli
Egyes szavakat más intonációval, esetleg eltúlzott intonációval énekli.
A szöveg értelmét a hangszín ellágyításával, vagy keményítésével jelzi, stb.
Számtalan további lehetőség van.