A pedagógusok minősítése "lerágott csont és közhely", ahogyan évekkel ezelőtt egy József Attila (?) versről nyilatkozott egy 12.-es érettségiző diák. Ezzel a gondolattal tulajdonképpen egyetértek, de:
A pedagógusok minősítése elvileg jó és szükséges dolog.
Miért is? Eddig, amikor egy pedagógus a pályájára került (kijött az egyetemről, elvégezte az iskoláit vagy az iparban sikertelenként úgy gondolta, hogy az oktatásban próbál szerencsét) és elkezdett dolgozni, akkor az első egy-két hónap után, amit át kellett vészelnie - biztos lehetett abban, hogy pályáját pedagógusként fejezi be ha úgy akarja, képességeitől függetlenül. Még akkor is, hogyha diákok nemzedékének az életét keseríti meg, ha módszertanilag, szakmailag csapnivaló, akkor is.
Ezt a jelenlegi minősítési rendszer sem tudja megakadályozni. Az is egyértelmű, hogy az előző rendszer és a jelenlegi sem tud különbséget tenni a megfelelő, az átlagos és a kiváló pedagógus között.
Abban talán egyetérthetünk, hogy a pedagógusok nem egyformán hatékonyak, tehát érdemes különbséget tenni közöttük. Az igazgatók korábban meg is tették a különbségtételt. Sajnos ez a fajta minősítés nagyon sok szubjektív elemet tartalmazott, tehát az lett volna a cél, hogy az objektivitás erősödjön. A pedagógusok munkája olyan sokrétű, hogy csak sokféle szempontot figyelembe véve lehet a munkájuk minőségét megítélni.
Erre a jelenlegi minősítései rendszerben 8 kompetenciaterületet határoztak meg a törvényalkotók és azon belül 77 indikátort (az eredeti írás óta ezek változtak), amely véleményem szerint egy kompromisszum eredménye és lefedi a pedagógustevékenység minden aspektusát. Lehetett volna sokkal kevesebb (10-20 indikátor) vagy sokkal több is (150-200), de ebben az esetben vagy sematikussá vált volna, vagy kezelhetetlenül megnőtt volna a bürokrácia és formális lett volna az értékelés. Az indikátorok között természetesen vannak átfedések, de ez nem baj.
Fenntartásimat megfogalmazva, azt mondom, hogy kb. 50 indikátor lenne az elfogadható mérték. A jelenlegi rendszerben a minősítés alatt álló pedagógust portfólióját megnézi a bizottság, a látogatás idejében meglátogatják két óráját / foglalkozását. Az óra/foglakozás után megbeszélik a látottakat a pedagógussal, aki ekkor reflektál, azaz elmondja a saját véleményét az óráiról és a bizottság is elmondja a tapasztalatait. Később a pedagógus elő is adja a portfólióját (megvédi) és a bizottság kérdéseire válaszol.
Ennek alapján a minősítő bizottság nem csak papírok, hanem az élő munka alapján is információhoz jut a megalapozott döntéshez.
A minősítő bizottságban két külső tag és az intézmény által delegált személy van - tipikusan az intézmény igazgatója. Azt gondolom, hogy ilyen módon a valósághoz közeli és nem szubjektív vélemény alakul ki a minősített kollégáról.
Persze a minősítésre váró pedagógusok frusztrálódnak. 15-20 éve vezető pedagógusok a minősítés során sokszor alulteljesítenek. A portfólióik esetenként nem teljesen megfelelőek, a bemutatott óráik gyakran átlagos minőségűek. Ennek ellenére az a tapasztalatom, hogy eddig a minősített pedagógusok döntő többsége jó.
A forradalom először mindig rombol
A pedagógus életpálya modell startvonalra állított sok olyan pedagógust, akik korábban többször letettek már dolgokat az asztalra. Ez a pedagógustársadalom jelentős részében fájó tüske és sérelem, megalázó sokak számára és ezért eleve elutasítanak mindent, ami ezzel összefügg - még a minősítés elvét is.
Miért gondolom mégis, hogy a pedagógusminősítés jó dolog?
Egyértelmű pozitívum, hogy a minősítő bizottságok tagjai majdnem minden héten találkoznak különböző intézményekkel és értékeket látnak. Ez heti rendszeres hospitálási tapasztalatot jelent.
Tapasztalat
Az elmúlt időszakban óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban is voltam minősítő bizottság elnöke. Azt tapasztaltam, hogy az óvodáskorban hihetetlen együttműködési szándék, kreativitás él a gyerekekben. Ez az általános iskola ötödik hatodik osztályában is még megtalálható, bár bizonyos értelemben a hatodikosok már kevésbé lelkesen dolgoznak együtt. Ez a készség, aktivitás eltűnik a 8. évfolyamra, majd később a 10-11. évfolyamra teljesen. Ezt minden bizonnyal mi pedagógusok tesszük, a mi munkánk "gyümölcse" ez.
Úgy gondolom, hogy használna sok-sok középiskolai tanárnak, ha hospitálna egy-két foglalkozáson óvodában, illetve alsó és / vagy felső tagozatos iskolában. Sokkal jobban megértené azt, hogy a saját órái mennyire kiölik a kezdeményező kedvet a diákokból és mit kellene változtatni, hogy a tanítása, nevelése hatékonyabb legyen.
Valószínűleg több felfedező jellegű és nem adatközlő jellegű foglalkozást kellene tartani a diákokkal. Jobban bele kellene vonni őket a foglalkozásokba. Ezt leginkább olyan módon lehetne elérni, ha a tanár nem a tudás forrása lenne, hanem a tanulási folyamat irányítója.
Ez egy másik cikk témája lesz egyszer...
Sematikus a minősítés (fél évvel később)
Mivel most már több minősítésen, tanfelügyeleten vagyok túl, továbbá ismerőseim barátaim közül többen vagyunk tapasztalatok birtokában, ezért az alábbi gondolatokkal színesítem a cikkemet.
Eddig többnyire csak olyan pedagógusokat minősítettek a bizottságok, akik a korábbi években letettek valamit az asztalra. A pedagógusok ezért többnyire - kevés kivétellel - megfeleltek és általában a Pedagógus II szintet megkapták. Nem hallgatom el azt, hogy saját közvetlen tapasztalataim, de más minősítők tapasztalatai is azt mutatják, hogy a minősített pedagógusok között voltak jók, jobbak és bizony voltak nem teljesen megfelelők is, ha a minősítési szempontrendszert szigorúan nézzük.
Az biztos, hogy a nyugdíjhoz közeledő pedagógusok egyes szempontoknak tipikusan kevésbé felelnek, meg, mint a fiatalabbak. Ez legfőképpen az IT területét, illetve a változatosan alkalmazott munkamódszereket érinti. Az idősebb tanárok gyakran a jól megszokott frontális módszert, egyéni kérdés, esetleg kis csoportos foglalkozás és a tábla+kréta megoldásokat preferálják.
A portfólió értékelése
Korábban úgy gondoltam, hogy a portfólió elkészítése jó alkalom arra, hogy egy tanár a több évtizedes pályafutását átgondolja és értelmezze a pályáját. Mivel ez számomra technikailag egyszerű, ezért úgy gondoltam, hogy érdemes ezzel foglalkozni. Sajnos rá kellett jönnöm arra, hogy a tanár társadalom számára ez inkább nyűg, nem kíváncsi saját korábbi tetteire és az egész portfólió készítési kérdést tehernek érzi.
Az is bebizonyosodott néhány portfólió megtekintése során, hogy a tanárok által elkészített portfóliók olyannyira megszépíthetik a valóságot, hogy a tartalom köszönő viszonyban sem áll a valósággal, inkább gyakran vágyálmokat fogalmaz meg, mint a múltbeli valóságot. Mára a portfólió készítésének technikái olyannyira közkinccsé váltak, hogy a tanárok gyakran másokat kérnek fel portfóliót készíteni, akik aztán elkészítik a megfelelőt. Ennek alapján azt gondolom, hogy a portfólió önmagában nem adekvát, főleg azért mert nincsenek benne ellenőrizhető információk.
Az életút kifejtése
A portfólió legjobb része az életút kifejtése, mert gyakran ott lelhető fel a legtöbb információ a tanárról, de mivel az nem mindenben ellenőrizhető, ezért a tartalma néha megkérdőjelezhető.
A tematikus terv és az óravázlatok.
A gyakorló tanárok egy tanórára készülve gyakran az órára többet készülnek, mint maga az óra, de gyakran sokkal kevesebbet. Mért? A gyakorló tanár főleg ha tankönyvet használ gyakran tartja magát a tankönyv menetéhez. Ha a tankönyv didaktikusan jól felépített (Manapság vannak pocsék tankönyvek), akkor valójában a fejezetek sorrendje, mérete és tartalma egyúttal alkalmas az órák menetének megtervezésére is. Valójában egy gyakorlott tanár nem ír óravázlatot és tematikus tervet általában.
Leggyakrabban a tanmenet az egyetlen dokumentum, amellyel tervez és időnként egy-egy anyagrész bevezetésének vagy tárgyalásának némely pontján ír magának emlékeztetőt, amit aztán az órán követ.
A meglátogatott órák értékelése
Egy gyakorlott tanár képes bármikor két jól felépített és megtartott tanórát tartani, ebből adódóan a minősítő bizottság számára nem feltétlenül derül ki az adott tanár gyakorlata, amikor meglátogatja az órát, hanem csak jelek lehetnek, hogy bizony a megtartott óra csak bemutató. A minősítő rendszerben ez a hiba kódolva benne van. A bizottság intézményi tagja általában nem szól, ha a tanár bemutató órát tart, a másik két tag pedig csak sejtheti, hogy valami nem gömbölyű.