Slash gitárbeállításai

Korábban Slash a stúdióban gyakran használta az erősítőjét magas torzításon, pl. a Guns and Roses "Use your Illusion" című album felvételén. Ekkor a 2555-ről egy öreg JCM 800-asra váltott, melyben 6550-es végfokcsövek voltak. Az előfokon mindössze 2-es gain fokozatot állított be, a master hangerőn pedig 8-as fokozatot. A fej egy 100 Wattos 4x12-es hangfalat hajtott meg. Az eredmény lényegében egy kifejezetten a végfok által előállított torzítás volt, amitől az előző hangszínekhez képest egy nagyon különböző, új hangzás keletkezett. Ez a beállítás vezetett végül a JCM 800-on alapuló Slash Signature fej kialakításához. Ezt az erősítőt először a Snakepit-ben használta.

A külseje ezúttal - legalábbis a szériapéldányoknál - tökéletesen simul a JCM családba. Az erősítő áramkörileg a JCM 800 sorozattól abban különbözik, hogy Slash javaslatára az előfokába beépítettek egy sokoldalúan használható high-gain fokozatot, nagyobb, telítettebb torzítást adva.

Az újonnan kiadott erősítő már olyan szolgáltatásokat is nyújt, ami a 10 évvel ezelőtti erősítőkön még nem voltak. Slash az erősítőjéhez 4x12-es ládákat használt 70 Wattos Vintage30 hangszórókkal. A Slash Signature erősítőhöz megfelelő hangfalakat is terveztek, és bár a hangszórói Celestion Vintage 30 néven vannak említve, darabonként 70 Wattosak. A Vintage 30 hangszórók már több alkalommal keltettek zavart az olvasók körében, mert a teljesítmény adatok több hitelesnek számító internetes forrástól is egymásnak ellentmondóan jelennek meg. (egyes források szerint 75 Watt, sőt 65 W, bár a hivatalos honlapon a 60 Wattos feltüntetés szerepel.....!!!??? Ez is megérne egy kis nyomozást és egy írást!). Így a 280 Wattos összteljesítményű hangfal őrzi azt a vastag tónust, amiről mintázták. A Slash Signature hangfalak csakúgy, mint a szabványos 1960 A/B hangfalak mono-stereo átkapcsolóval rendelkeznek.

Hogyan szól a Slash erősítő?

A torzítása nem olyan sima, mint ahogyan azt egy Slash szólót idézve esetleg várnánk, és nem is olyan éneklő. Nagyon is kemény, nyers erősítő a szónak és hangnak jó értelmében. Kissé több torzításra számítottam, de akkor már nem lehetne olyan hihetetlenül vastag a tónusa. Riffelni nagyon jól lehet vele. Szólóra már kissé ragadósabb és kevésbé folyékony, mindenesetre a hangkitartása igen jó, felharmonikusokban igen gazdag hangja van.

A vastag széles hangú erősítők általában is inkább hajlamosak nyersen és lustán szólni, mint a vékonyabb homogénebb hangúak. (Persze egyáltalán nem probléma egy vékonyabb folyékonyabb és gyorsabb hangot kreálni. Egy külső torzítót kell a Drive csatornába úgy elé kötni, hogy az erősítőn kissé vissza vesszük a basszust, a közepét egy kissé fel kell dúsítani és a két torzítást finoman össze kell hangolni. Így teljesen új típusú és szövetű torzításokat is előidézhetünk a Marshall karakter feláldozása nélkül.....(a szerző megjegyzése)

A Slash fej nem éppen olcsó játékszer, de hát nem is egy gyakorlóerősítő... A titka a vastag, széles sötét tónusú hangzásában van, ami kellő torzítással rendelkezik ahhoz, hogy még nagyobb szintű meghajtással / esetleg külső torzító/ koncentráltabb és telítettebb, sűrűbb és ehhez megfelelően folyékonyabb szólóhangzást lehessen előállítani.

Hangszín beállítások

Az alábbiakban érdemes egy pillantást vetni arra, hogy Slash hogyan állítja be az erősítőjén a hangszíneket:

Torzított csatorna:

  • Presence: 7-8
  • Bass: 7
  • Mid: 4.5
  • Treble: 7
  • Output Master: 6
  • Lead Master: 10
  • Input Gain: 6.5

Tiszta hangú csatorna:

  • Presence: 0
  • Bass: 9
  • Mid: 3
  • Treble: 5 1/2
  • Output Master: 10
  • Lead Master: 0
  • Input Gain: 4

Slash mai ( Velvet Revolver) fő kísérő hangszíne három Marshall erősítő hangjából áll össze. Tehát Slash is több hangutat használva keveri össze a hangszínét.:

  • Slash Signature
  • JCM 800 hagyományos kivitelű
  • JCM 800 négy bemenetes változat

A három fej hangjának összekevert jele megy bele Marshall 1960A-B hangfalakba, melyekben vagy 25 Wattos Celestion Greenback vagy Vintage30 hangszórók vannak. A tiszta hangszínre használt fejben Groove Tubes KT88-as csövek vannak. Esetenként egy Vox AC30 is bekerül a hangútba.

Az egyik Slash féle modern tiszta hangszín egy 1965-os Les Paul Vox AC30-on keresztül megszólaltatott hangja, az erősítőben Celestion Greenback hangszórók vannak.

Effektek

Slash nem mondható egy nagy effekt-mániás gitárosnak. Szereti az egyenes, közvetlen gitárhangot, legyen az tiszta, vagy torzított. Vannak azonban esetek, amikor használja őket, de sohasem képezik részét az alap hangzásnak, csupán színeket vonultat fel velük. A alábbi effektek és egyéb fontos kiegészítők képezik a fegyvertárát:

Rack: DBX 166 kompresszor, Yamaha SPX 90 zengető, Peterson Strobe 590 hangoló, Dunlop DCR -ISR Cry Baby rack (speciálisan Slash-nak modifikálva az igényei szerint),

Pedálok: Boss Digital Delay, MXR M-108 10 sávos grafikus EQ, Dunlop Heil HT-1 Voice Box, Dunlop Cry Baby Wah, Dunlop SW-95 Wah Slash Pedal ( Talkbox) (DD-5) ( Cry) (Dunlop SW-95 Wah Slash Pedal) (MXR EQ)

Gitárok

Slash fotóinak nagy részén többnyire mindig Les Paul gitárokkal a kezében látható. Bár hírnevét szinte ösztönösen és automatikusan a Gibson Les Paul Standard gitárral kötik össze, valójában először nem is Gibson gyártmányú gitárt használt, hanem egy kézi gyártású Chris Derrig LP. Ezt használja a mai napig is a lemezfelvételeknél, és ez a kedvenc hangszere.