02. Milyen felszerelés

Default book

Mivel az első deszkás élményem az előző szezon végére eset, ezért elhatároztuk, hogy a 2019-2020-as évben deszkázni fogunk, de ehhez be kell szerezni a megfelelő felszerelést. Ne legyen túl drága, de használható legyen és legyen biztonságos. Amit lehet használjak fel a síelésből.

Kabát, nadrág, sisak, védőfelszerelések, cipő, lap, kötés - ezek kellenek ahhoz, hogy az ember felelősen el tudjon kezdeni deszkázni.

Első próbálkozásra szerintem érdemes bérelni lapot, kötést, cipőt, de ha az ember rákattan, akkor már érdemes venni. Amikor síelni tanultam először én is kölcsön felszereléssel mentem, de gyorsan be kellett látnom, hogy azok többe kerülnek már egy-két év után, mint ha saját felszereléssel rendelkezem. Utána volt "gyerek" lécem, amit egy óriási esés után lecseréltem és vettem magamnak egy használt, de az igényeimnek jól megfelelő lécet. A cipőt pedig eleve úgy vettem, hogy megfeleljen minden szempontból.

Szóval a snowboard felszerelés.

A deszkások kedvenc testhelyzete a hóban való ücsörgés, ezért a ruha vízhatlansága elsőrendű követelmény. A második fontos dolog, hogy deszkával könnyebb esni kezdőként, mint síléccel, ezért a sisak kötelező, a térd, könyök és csuklóvédő, no meg a fenékvédő nem árt ha van.

Milyen lapot vegyünk?

A testmagasság és a testsúly függvénye.

  • Általában a váll és az áll közé essen a magassága. Férfiaknak - nagyobb tömegük révén célszerű szélesebb lapot beszerezni. 170 cm testmagassághoz férfi esetén 151-154 cm, nő esetén 145-149 cm hosszú lap.
  • Kétféle kialakítású lap van:
    • Rocker: Kezdőknek és parkokban ugráló ridereknek alkalmas, mert könnyen fordul és nem akad be a vége.

    • Camber: középhaladóknak és haladóknak ajánlott, kezelt pályákon, mert könnyű vele kanyarodni, carvingolni.

Egy használt lap 15-30 eFt körül van, egy új 30 eFt-tól kezdődik és határ a csillagos ég. A használt lapnál azt kell megnézni, hogy az élei milyen állapotban vannak, illetve az alja mennyire karcos. A karcosság, egyébként nem nagy baj. A kötés rögzítése legyen lehetséges, vagyis a csavaroknak megfelelő aljzatok legyenek szilárdak. A deszka ne legyen túl merev, mert kezdőnek az gáz és lehetőleg camber legyen, mert azt a kezdő lépések után is lehet használni.

A kötést külön kell beszerezni

A nálam okosabbak szerint ma már csak két csatos kötést érdemes venni. Arra érdemes figyelni, hogy a hazsnált kötéseknél a pántokon a racsni jól menjen, ne csússzon, lazuljon ki a helyéről. Egy használt kötés 15-25 eFt, egy új 25-től kezdődik és határ a csillagos ég.

A snowboard cipő kritikus. Legyen kényelmes, de ne legyen nagyobb, mint a láb. Egy zoknival azért mozogjanak a lábujjak. Manapság acélhuzalos kötések vannak, azt érdemes használni. A snowboard cipők általában puhák, mivel nem kell annyira terhelni a deszkát, mint a sílécet, főleg egy kezdőnek, középhaladónak. 30-100 között vannak a cipők. Én cipőből újat vettem, de nem a legolcsóbbat, hanem a középkategóriát.

Olcsó, használt lap