06. Pörgetett, teli lapos, nyesett ütések

Eddig szinte mindig a pörgetett ütésről volt szó (angolul topspin). A pörgetett ütés azért kedvelt, mert az ütő felfelé mozgása miatt a labda a háló felett magasan megy át, tehát kicsi a hálóba ütés esélye, menet irány szerint előre pörög a labda, ami a labda pályáját lerövidíti, vagyis viszonlyag biztonságosan ér földet, majd lepattanás után a várthoz képest laposabban pattan előre. A fogadónak hátrébb kell mozdulnia, vagyis kissé kiszorul a pályáról. Ha megfelelő pörgést kap a labda, gyakran úgy tűnik, hogy a kimenő labda éppen a vonal közelében levágódik. Ha a fogadó nem áll a vonaltól elég távol, akkor csak mentő ütéssel tud válaszolni.

A teli lapos ütés során nem kap a labda semmiféle pörgést. Így lehet a legerősebben megütni a labdát. Sajnos a háló fölött neház átvinni magasan, mert akkor túlmegy az alapvonalon, ezért szinte közvetlenül a háló fölött kell átütni a labdát. Ennek az ütésfajtának az előnye akár tenyeres, akár fonák oldalról beszélünk a gyorsasága és a pontos helyezhetősége. A kar ilyenkor nem megy felfelé, hanem egyenesen előre mozdul. Indulhat lentről a mozdulat, mint a pörgetésnél, de nem mozdul olyan magasra.

A nyesett ütés (backspin) azt jelenti, hogy a jövő labdát úgy ütjük meg, hogy közben az ütő fentről lefelé mozog, a labdát alulról találjuk el közben és a labda ezért visszafelé pörög. A mozdulatból adódóan a labda egyenesen halad, enyhén fentről lefelé. Lelassul, mert visszafelé pörög és lepattanás után gyakran függőlegesen pattan felfelé, néha visszafelé. A hatásossága abban rejlik, hogy - főleg salakon - közelebb pattan fel, mint az ellenfél számít rá, vagyis a fogadónak előre kell mozdulnia és ha nem figyel, akkor az ütése a teste előtt, kontrollálatlanul zajlik és a hálóba veri a labdát. Ha az előremozduló pörget, akkor hozzáadódhat a nyesett labda pörgése is azaz háló. Az előremozduló test ütés erősségéhez pedig hozzá kell adni a futás sebességét is, ami az alapvonalon túli ütést eredményez sokszor. A nyesett labda akkor jó, ha vagy közvetlenül a háló mögött ér földet vagy az alapvonal mellett, mert az első esetben a másik játékosnak sokat kell futnia, a második esetben pedig hátul tartom, hiába nem túl erős a labda.

Persze mivel a labda lassabban halad, ezért a fogadónak van ideje felkészülni az érkezésre és ha hozzászokott a nyesett labdához, akkor a hálóhoz közelebbről tudja megütni, azaz szöget tud ütni. A nyesett labdára a szokásos válasz szintén a nyesett labda.

A nyesett labda, főleg csúszós pályán - linóleum, műanyag, kemény salak - a lepattanás után gyakran megcsúszik, mert a visszafelé pörgés miatt a pályaborítás és a labda felülete egymáson elcsúszik, ezáltal nem lassul le a labda annyira, mint várná az ember (hasonlóképpen, mint az állóra fékezett autógumi és a talaj között kisebb a surlódás, mint, amikor gördül a kerék).

Nyesett labdát leggyakrabban fonákkal ütünk, mert az a könnyebb.

Pörgetett ütés

Az edzőmtől kérdeztem, hogy van olyan parti, amiben a játékosok többsége (amatőrökről beszélünk) gyakran üt tenyeres, nyesett labdát, pörgetett helyett. Miért és jó-e ez?

A válasz az, hogy a tenyeres nyesett labdát igazából csak mentéskor szoktak ütni a profi játékosok, mert pontosan ütni nehéz, lassú. Az ellenfélnek sok ideje van a rákészülésre, így jobban tudja helyezni. A profik akkor ütik, hogyha tenyeres oldalra kapnak egy kihelyezett ütést és éppen elérik. Ilyenkor az ütőt lefelé és kicsit a pálya felé mozgatva csuklóból ütik a labdát.