Az egyik osztállyal megnéztük a Hullám című filmet

A mozi után a diákok elgondolkozva jöttek ki a filmről és néhány szóval el kellett mondani nekik, hogy akár velük is megtörténhetne ez az eset.

A film valós eseményen alapul. Egy kísérletben egy középiskolás tanár létrehozott egy önkéntes diákokból álló csoportot, amely a náci birodalom működését modellezte. A kísérlet egyszerre csak önálló életre kelt és egy valódi újfasiszta csoport alakult ki belőle.

A film története szerint egy tanár létrehoz egy projekthéten egy az autokráciát bemutató osztályközösséget. A tanulók átlagos képességű, átlagos fiatalok, egy átlagos iskolából. A tanulók önként vesznek, részt a foglalkozásokon.

A közösség tagjait fegyelemre neveli - fel kell állni, ha az illető beszélni akar, egyenes háttal kell ülni.

A tanárt Herr Wagner néven kell szólítani. Ez azért érdekes, mert korábban a keresztnevén szólították.

A csoport ideológiájává teszik, hogy mindenki egyenlő, nemre, származásra, vagyoni helyzetre való tekintet nélkül. Körülbelül ekkor eltávoznak az első csoportelhagyók, akik korábban barátságban voltak a többiekkel, de ettől kezdve a csoport egyes tagjai sandán néznek rájuk.

A közösségi élményt egy kis közös meneteléssel is fokozzák. 

A csoport tagjai közösen kitalálnak egy egyenruhát - fehér inget - és ettől kezdve mindenkinek ebben az egyenruhában kell megjelennie a foglalkozásokon. Aki nem az egyenruhában jön iskolába azt, a közösség maga (!) kirekeszti magából. Talán ez az Első jel, ami megmutatja a csoport furcsaságát.

A csoport nevet is talál magának, a Hullámot, majd kitalálnak egy karjelzést is, amellyel köszönnek egymásnak. A Hullám tagjai többször is megsegítik egymást, amikor más csoportok vagy diákok inzultálják a csoport tagjait. Például az egyik labilis idegzetű gyerek egy helyzetben pisztolyt ránt elő, amire végül azt mondja, hogy gázpisztoly.

A Hullám tagjai feladatokat kapnak a főnöktől. Az egyikük elkészíti a mozgalom logoját, egy másik a weboldalat, a harmadik sokszorosít és matricákat készít. Egy éjszaka végigmatricázzák a várost, továbbá festékszóróval telefújják a várost az emblémával. Még a főtérre is felkerül egy több méteres festett logo. A tagok értelmet látnak az életükben!

A Hullám tagjai együtt buliznak, és idegenek nemigen mehetnek be, mert kinézik őket. Elhatározzák, hogy másnap az iskolai vízilabda mérkőzésre a Hullám tagjai mind elmennek szurkolni. Korábban a meccseken csak néhányan lézengtek.

Az iskola többi tagjai is elkezdenek érdeklődni a Hullám iránt. A kisebb gyerekek inzultálják azokat, akiken nincsen fehér ing az iskolába menet.

A mérkőzésen telt ház, óriási a hangulat. egyes diákok a stadion bejáratánál őrt állnak és csak fehér ingben engedik be a szurkolókat! Ha valakinek nincsen, adnak neki fehér inget. A meccs alatt óriási verekedés tör ki, mert egy a csoportból kitagadott lány anti-Hullám plakátokat szór szét a stadionban. Elszabadulnak az indulatok.

A tanár rájön, hogy már nem ő diktál, hanem a csoport önfejlődésen ment át, le kell állítani a mozgalmat, különben is elérkezett a hét vége. A Hullám egyik vezető diákja is rájön, hogy baj van, le kell állítani a hullámot.

A vezér egy utolsó összejövetelre hívja a diákokat hét végére. Több százan jelennek meg az összejövetelen. A vezér kéri, hogy az utolsó után zárják be az ajtókat. Az önjelölt smasszerek - a Hullám egyes tagjai - örömmel teljesítik vezérük parancsát.

A vezér kihívja a kételkedő diákot és üvöltve kéri számon rajta, a feltételezését. Az önjelölt smasszerek kiráncigálják a közönség soraiból az emelvényre és vesztét kívánja a tömeg. A tömeg várja a büntetést.

A vezér ekkor közli, hogy idáig tartott a kísérlet, Hullám nincsen, mert a manipulált tömeg a korábbi kedvencét is feláldozta volna a közös eszméért. Döbbent csend, a diákok felfogják lassan, hogy mi is történt.

Az egyik elvakult Hullám hívő, előhúzza a pisztolyát és nekiszegezi az egyik diáknak, aki megpróbálja lecsendesíteni és lelövi, majd magával is végez.

Itt a film vége.

Tanulság:

A kezdetben egyszerű, közösségépítő tevékenység átcsap az egyéni értékítéletet elnyomó, kirekesztő, hatalmi mámorban szédülő fiatalokból álló csürhévé, amely a közös cél érdekében mindenféle egyéb értéket eldob magától

Mindezt egyszerű eszközökkel, a diákok érzelmeinek manipulálásával el tudja végezni a tanár.

A filmben megjelennek a fasizmus tipikus alakjai:

A lelkes résztvevők, akik a jó dolgokért mentek bele a mozgalomba, a gyerekek, akik majmolják a nagyokat a fehér ingben, az önjelölt smasszer, aki hatalmat érez, a bárgyú tömeg, aki megy az árral, a más véleményen levő, akit azonnal kirekesztenek, a vezér, aki csak szépet és jót mond, de manipulál, a haszonlesők, akik előnyt akarnak kovácsolni.

Na félelmetes volt.