A blues és a rock gitárosok egyik gyakran használt szólisztikus eleme a hajlítás. A hajlítást elektromos gitáron lehet használni leginkább és a G-H-E1 húrokon szokás. A mélyebb húrokon nem szól jól, illetve nem feltétlenül lehet megcsinálni, próbálkozni lehet.
A skálázáshoz használt alap kéztartással ezt elég nehéz végrehajtani, ezért a technikát úgy szokták alkalmazni, hogy a hüvelykujjal megtámasztva a gitár nyakát a 3. vagy a 4. ujjal húzzuk meg a húrt a gitár nyakán felfelé vagy ritkábban lefelé. Az így felhúzott hang a kis szekundtól a nagy tercig is terjedhet. A kis szekundot még lefelé húzott húrral meg lehet csinálni, de az egész hangot vagy a terceket már csak felfelé húzva. Ha a húzás lassú, akkor azt kell begyakorolni, hogy a felhúzott hang pontos legyen, ne legyen sem alul- sem felülintonált (ne legyen a megcélzott hang hamis). Gyakran az így felhúzott hangot a gitárosok kitartják, ezért a kitartott hang végére néha érdemes egy tremolót is betenni. (A tremolóról máshol írok).
Főleg a nagyobb hangközű felhúzásnál pontosabban és könnyebben lehet elérni a kívánt hatást, ha a 3. ujjal húzom fel, de segítem a felhúzást az 1. vagy 2. ujjal is.
A lefelé húzást csak rövid díszítés jellegű hajlításnál szokták használni. Az ilyen hajlított hang maximum félhang és rövid ideig tart, nem feltétlenül pontos.
A hajlításoknak van egy mellékhatása. Ilyenkor a húr elmozdul a gitárnyakon a helyéről és főleg nagy hangközű hajlításnál az ujjak elérhetik (elérik) a többi húrt is és amikor visszaengedjük az alapállapotba a húrt, akkor a többi húr is megszólalhat. Ezek a hangok zavaróak lehetnek. Ezt úgy lehet csökkenteni, hogyha pengetéskor a csuklónk a bridge-en úgy helyezkedik el, hogy csak az a húr szólaljon meg, amin játszunk, a többit pedig tompítjuk.