1977. Gitártanulás a konyhában

Amikor felvettek a gimnáziumba abban az évben szerelt le bátyám a katonaságtól és rögtön vásárolt magának egy akusztikus gitárt. Mivel sokkal többet volt távol, mint én ezért azt a gitárt elkezdtem használni, bar nem sokra mentem vele. Az első gimnáziumi évemben 1976-77-ben az osztály sztárja lett Kurucz Laci, akinek volt egy Musima (kelet-német) szólógitárja és torzítója és láthatóan látványos sikereket ért el vele az osztálytársaknál. Persze én is tátottam a számat és azt gondoltam, hogy ezt én is meg tudom csinálni. Így amikor a tanév véget ért, mivel akkor még nem voltam eléggé beágyazódva az osztályközösségbe, elhatároztam, hogy a nyáron megtanulok gitározni. Nagyon sok időt töltöttem a konyhában és gyakoroltam, gyakoroltam, gyakoroltam... Mire véget ért a nyár már volt néhány egyszerű dal, amit el tudtam játszani. Az akusztikus gitárt kilyukasztottam és valahol vásárolt hangszedőt rászerelve lett egy elektromos gitárom, mivel az eredeti nylon húrokat kicseréltem elektromos gitárhoz való húrokra, a bátyámmal közösen használt magnót elkezdtem torzítónak használni és így lett elektromos gitárom.

A házunkban lakott egy asztalos srác, akivel összefogva készítettünk egy elektromos gitárt, úgy hogy a korábban vett hangszedő mellé vettem egy másikat és csináltunk elektronikát is hozzá. Persze amatőr, hamis és rossz minőségű volt, de végre elektromos gitár. Ennek a hangszernek a segítségével készült az első dalom, a "Hegytető blues".

Az 1977-es év őszén a József Attila Gimnázium zenekarába bekerült Kurucz Laci. Menyhárt Jenőt váltotta, aki később az Európa Kiadó frontembere lett. Elkezdtem járni a próbáikra. Az egyik koncertjükön eljátszhattam a Hegytető bluest. Osztálytársunk Kiss Gyuri bátyja, a zenekar basszusgitárosa volt, aki éppen egyetemre készült és tavasszal felajánlotta, hogy legyek én a basszusgitáros, mert neki tanulnia kell. Később ő lett ez Európa Kiadó basszusgitárosa. Beléptem a zenekarba, amely egy osztálytársunk Csapó Józsi ajánlatára egy KISZ táborban az AS nevet kapta. Az AS különböző neveken, de 2011-ig működött, rövidebb - hosszabb kihagyásokkal, míg 2015 környékén végleg kimondtuk a feloszlását.

Az AS együttes története itt található meg.