Sohasem tudok megülni a fenekemen. Ez mindig így volt és így is lesz azt hiszem. Mindig csinálnom, tennem kellett valamit és mindig hajtott valami belülről, hogy érjek el valami újat, ami addig még sohasem volt. Ennek ellenére sohasem találtam fel semmit, nem alkottam világhírű dolgokat és valószínűleg már nem is fogok. Ez áldás, mert a hajtóerő nem hagy nyugodtan és sokszor olyankor jön a legjobb tudásom ki, amikor arra szükség van, de átok, mert nem hagy nyugodtan akkor sem, amikor nyugodni kellene. Mikor az ember elér valahova, akkor ösztönösen megpróbál egy vonalat húzni és a vonal feletti történteket összesíteni, hogy azután tudja a hogyan továbbot. Ezt teszem éppen.