Az egyetem nem tanítja meg az embert tanítani. A gyakorló iskolában fizikát tanítottam, és már nem emlékszem a konkrét témára, de a nagyon okos gyerekeknek differenciál egyenleteken keresztül akartam megtanítani bizonyos témákat és hát persze, hogy nem értették. Én pedig levettem a tanulságot: az, hogy én értek és tudok valamit nem jelenti, hogy más is felfogja és megérti.
Ahogyan elkezdtem tanítani, rögtön osztályfőnök is lettem. Máig ható tanulsága van az akkori tapasztalataimnak. Először is, mivel életkorban közel voltam az osztályomhoz, ezért nagyon kötődtek hozzám. Sok órám volt velük, ezért jól megismertük egymást. Igaz, hogy eltávolodtunk egymástól és 1991 óta nem volt osztálytalálkozónk, de az emlékeim megmaradtak. A velük való munka közben tanultam meg tanítani.
A kezdő tanár gyakran az osztályban a beszélgetést megpróbálja hangerővel kompenzálni, ami persze a tanulók még hangosabb beszélgetését váltja ki. Az óra végén a tanár üvölt és mindenki fecseg. Hogy erre rájöjjek el kellett telnie pár évnek és egy jó tanácsnak. Mikor erre rájöttem elkezdtem direkt figyelni a hangerőre. Azóta, ha az osztály nem áll le a beszélgetéssel, akkor jönnek a fegyelmező intézkedések.
A tábla felé fordulva elkezdek halkan motyogni az orrom alatt és nagy tempóban írok a táblára, közben magyarázok. Időnként hátrafordulva szólok, hogy amit most írok és mondok abból holnap dolgozatot írnak. Az elöl ülők elkezdik csitítani a többieket és hamarosan lehalkul a társaság. Persze másnap egy röpdolgozatot legalább tényleg meg kell íratni.
Az is működik, hogy kinézem magamnak a leghangosabban beszélgetőt és felszólítom, hogy ismételje meg az utolsó pár mondatomat, esetleg felteszek neki két kérdést, amit tudni kellene, de biztos vagyok benne, hogy nem tud.
Az elmúlt évtizedek alatt rájöttem, hogy a jó tanárnak sok különböző kompetenciával kell rendelkeznie.
A tanárság alapja a tantárgyának biztos tudása. Ennek hiányában csak rossz tanár lehet.
A jó tanár képes arra, hogy nyitott legyen, befogadja mások gondolatát, véleményét és elképzeléseit és saját személyiségén és tapasztalatain keresztül megszűrve reagáljon a hallottakra. Nem szabad a mások felvetését automatikusan elutasítania vagy elfogadnia.
A jó tanár mindig partnerként viszonyul a diákokhoz és nem "alattvalóként". Nincsen isteni kinyilatkoztatás!
A jó tanárnak igazodnia kell a változáshoz. Az idők változnak, az újabb és újabb generációk is másként viselkednek és viszonyulnak a felnőtt társadalomhoz és azon belül is a tanárokhoz. Nem kell kritikátlanul elfogadnia a változásokat, hiszen a társadalom értékeit mindig egyfajta konzervatív szemlélettel lehet csak átadni. A társadalmi beilleszkedés folyamata is egyúttal a társadalmi normák elfogadását jelentik. Igaz minden generáció megpróbálja a társadalmi normákat kicsit felrúgni, ami néha sikerül is neki. A szociológiai vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a felnőtt társadalom világképe csak lassan változik.
A fenti szempontokon túl szükséges, hogy elméleti és gyakorlati tudása is legyen a nevelésről. Az egyetem megtanítja az elméleti alapokat, amit a vizsgák után az ember jól elfelejt. Persze a gyakorlat során bizonyos dolgok előjönnek és tudatosulnak. A gyakorlati tudást sajnos az egyetemek nem adják meg, még a gyakorló tanítás sem. A gyakorló tanítás általában jó nevű iskolákban, "idomított" gyerekek részvételével és támogató, segítő vezetőtanárok felügyelete alatt zajlik. A vezetőtanárok ott vannak, órák után megbeszélik a kérdéseket, tanácsokat adnak a konkrét helyzetre és fegyelmeznek, ha kell.
Az igazi gyakorlat pedig az, amikor az ember már magában szemben áll az 5-10-20-30 tanulóval és bizonyos értelemben rá kell kényszerítenie az akaratát tanulókra.
Fontos a tiszta, világos, egyértelmű szóbeli kommunikáció.
A testbeszéd automatikus, a felnőtté válás során alakul ki, de bizonyos elemei tanulhatók. A testbeszéd használatáról itt fejtem ki a részleteket.
Fontos a foglalkozások, órák megtervezése, hosszú-, közép- és rövid távon is. Ezt például tanítják az egyetemen. A gyakorlott tanár elkészíti az éves munkatervét (tanmenet) és az egyes órákra egy idő múlva már csak rutinból készül, de készül. Minden esetben a tanmenet és az óravázlat csak egy viszonyítási pont, hiszen a tanulócsoporttól függ, hogy a terveket mennyire lehet megvalósítani.
Fontos a célok egyértelműsítése a tanulók számára. Következetesség. Bár a tanulók sokszor 16-18 éves korukra felnőttnek látszanak, de sokszor csak nagyra nőtt gyerekek.
A szóbeli kommunikáció tisztaságát az ember saját gondolatainak tisztasága hozhatja el. A célok tisztaságát az a hit, hogy amit gondolok a világról az helyes. A következetesség annak a felismerése, hogyha egyik nap valamit megköveteltem, azt másik nap is ugyanúgy kell megkövetelnem, mert a tanulót tulajdonképpen idomítjuk és az ismétlés a tudás jó édes anyukája.
Az önreflexió fontos. Ezt a kifejezést a pedagógia utolsó 10 éve csempészte be a köztudatba. Ez azt jelenti, hogy a lezajlott órákat, folyamatokat, eseményeket végiggondoljuk és önmagunknak nem hazudva (!), elemezve megállapítjuk, hogy a terveinkhez képest hogyan sikerült a feladatunkat elvégezni.
Végül humorosnak is kell lenni. A tanulók értékelik, hogyha egy tanár képes meglátni a dolgokat a komolyságon túl a visszás oldalról is.
Egyébként a tanítással kapcsolatos dolgaim itt találhatók meg