Egy előadáson vettem részt, amelynek címe az Önismeret volt és egy pszichológus tartott egy önismereti beszélgetős szakkört 100 tanár részére. A szokásoktól eltérően nem egy nagyképű doktorandusz vagy kisdoktor mondta el a kutatási eredményeit, de idegen, érthetetlen szakmai zsargon azért előfordult.
Az előadás lényegében azt világosította meg, hogy az emberek a szüleiktől átvett viselkedési minták, elfojtások, szorongások alapján élik meg a szituációkat. A konkrét esetekben asszociációs sorozat indul meg és a múltbeli emlékek alapján alakulnak ki a saját viselkedési mintáik. Ha egy viselkedés valamilyen értelemben sikeressé válik, akkor ez rögzül és hasonló helyzetekben hasonló módon hozza elő az ember. Valójában tehát a világban való létünk a szüleinktől függ.
A pedagógusok nem szavaikkal, hanem saját viselkedésükkel nevelnek, mivel ők is mintát adnak a tizenéveseknek. Ha egy pedagógus pozitív mintát kínál, akkor a diákjai azt valamilyen mértékben átveszik.
A pszichológia arra képes, hogy tudatosítsa az egyénben, a viselkedésének mozgatórugóit, ezáltal értse meg, hogy miért és mit cselekszik, majd ennek alapján a páciens maga jöjjön rá a megfelelő válaszokra.
A pszichológia nem ad receptet arra, hogy a tanár hogyan kezelje a nehezen kezelhető diákokat. Nincs is ilyen recept.
Egy kérdés kapcsán felmerült, hogy vajon egy ember meg tudja-e változtatni magát, szakember segítsége nélkül, hogyha rájön, hogy szokásos életterében valamilyen mértékben nem sikeres. Vannak olyan tanárok, akik sehogyan sem tudnak szót érteni diákokkal és ez a saját közérzetüket, a diákok közérzetét és teljesítményüket messzemenőkig visszafogja. Az is előfordul, hogy a tanár gyengeségből, vagy egyéb okokból hagyja magát terrorizálni diákok által, vagy éppen ő terrorizálja a diákokat. Minden ilyen helyzetben az illető tanárnak el kell gondolkodnia azon, hogy ez miért van és mit kellene változtatnia ahhoz, hogy jobban érvényesüljön a területén.