Tanítás, webfejlesztés, programozás, informatika, rock zene

Bár a HTML-et eredetileg a tartalom megjelenítésére és a formázásra is használták, de mára a HTML szerepe (szinte) kizárólag a tartalomra korlátozódik, azaz a HTML felelős a tartalomért, annak tördeléséért és tagolásáért.

Ez a jegyzet is a HTML jelölőnyelv segítségével íródott. Ha meg akarjuk érteni, hogy mi is ez, akkor nézzük meg az alábbi két képet. Az első képen ennek az oldalnak a képe látható, miközben gépelek. A tartalom így jelenik meg a böngészőben, ahogyan a következő képen látható:

Miért webfejlesztés?

Az internet ma már a családok mindennapi életének részévé vált. Az informatikusoknak kötelező a megismerkedés az internetes technológiákkal. Azt hiszi sok diák, hogy ez valami hókuszpókusz, amit nehéz elsajátítani és hónapok, évek kellenek a megtanulásához. Ez természetesen nem igaz, de az igaz, hogy mint sok minden mást, ezt sem nem adják könnyen.

Mitikus isteni lény.  A komodói sárkányok és a gőték leszármazottja. Képes repülni.

Segítségükkel több fájlt vagy képet lehet egyszerre feltölteni a szerverre. Alapesetben a Drupal egy időben csak egy fájlt enged feltölteni.

https://www.drupal.org/project/multiupload_filefield_widget

https://www.drupal.org/project/multiupload_imagefield_widget

Feltelepítésük után a tartalomtípusoknál fel kell venni mezőnek a widgetet és beállítani, hogy egyszerre hány fájlt lehessen feltölteni és hová.

A dalok 2015-2016 között készültek

  • Ricsi - az okosabb, a satnyább, a ravaszabb, a geek, a kocka, a tudós, a szerencsétlen
  • Zsu - a tündér, a boszorkány, az istennő, a fúria, a lélek, a megérzés, az ösztön
  • Én - meg én vagyok

A zeneszerző és szövegíró majdnem minden esetben én vagyok, kivéve amikor Kovi és Ruzicska Zsolt. Minden hangszeren én játszom, kivéve egyik számban Kovi. Majdnem mindig én énekelek, kivéve mikor Ruzicska Zsolt.

Ezek a mi történeteink - Szövegek

A probléma

Elindítok egy torrent klienst és mondjuk néhány tucat fájlt töltök párhuzamosan, ugyanakkor elindítok egy FTP klienst és azzal is töltök, akkor az FTP kliens rendszeresen "Data socket error" üzenettel jön vissza.

Úgy hiszem, hogy a művészek, általában (festők, költők, írók, táncosok, színészek egy része) a műveikbe rengetek saját élményt visznek be. Ennek hiányában nem lehetnek sikeresek.

Az ember szeret kukucskálni. Szereti megnézni mások hálószoba titkait, legbensőbb énjük rezdüléseit. A néző / látogató / olvasó kukucskál. Élvezi, ha beleláthat a művész személyiségébe. Ha ez nincs, akkor csak egy távoli és érdektelen, elvont és személytelen alkotást lát, ami általában nem fogja meg.

Olyan hobbi projekt, aminek segítségével lehet fotóalbumokat egyszerűen létrehozni és kezelni

Ez a blogposzt egy elmélkedés arról, hogyan vélekedem a vallásról és a hitbeli kérdésekről. Amúgy ateistának gondolom magam, de nem biztos!

Mindenkinek a magánügye, hogy hisz-e istenben, melyikben, melyik valláshoz tartozik és hogyan intézi az ő istenével kapcsolatos párbeszédeket.